ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő úr kérdezte azt, hogy milyen jogot jelent a véleményezési jog azon testületek számára, akiket erre a törvény felhatalmaz. Az Alkotmánybíróság döntése alapján nem vonható el a képviselő-testület joga a jelenlegi jogszabályok szerint. Ha a képviselő urak találnak erre más megoldást, az persze más helyzet. Azonban a képviselő-testületnek kötelessége érdemben kikérni ezeket a véleményeket, és kötelessége figyelembe venni azokat, megfontolni azok teljesítését.
Általánosságban is az önkormányzatok ugyan maguk az iskolafenntartók, de a jogszabályok és a jogszerűség köti őket. Ha a Fidesz valóban azt gondolja, és én Orbán Viktor elnök úr nyilatkozatából ezt veszem ki, hogy a kormánynak megfelelő lehetőséget kell arra kapnia, hogy a jogszabálysértő önkormányzatokkal szemben fellépjen, akkor itt van a lehetőség. Most tárgyalja a parlament azt a törvényjavaslatot, amelyik helyreállítja a törvényességi felügyeletet az önkormányzatok felett. Azt remélem, hogy a Fidesz ezt ezek után támogatni fogja, mert ha nem támogatja, akkor tudjuk, hogy alibit kíván nyújtani a saját jogszabálysértő önkormányzatainak. (Meggyes Tamás: Semmilyen jogszabálysértés nem volt. Minden jogszerűen történt. Lehet hazudozni itt a parlamentben... - Több fideszes és MSZP-s képviselő hangos szavakat vált egymással.)
Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés