DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A problémakört szeretném leírni, ami azt indokolja, hogy a földtörvény egy adott passzusát módosítanunk kellene.
Közismert talán, hogy Magyarország az Európai Megállapodás keretében egy olyan megállapodást kötött az Európai Közösséggel, hogy 2011-ig a külföldiek, a külföldi tagállami állampolgárok földvásárlási moratóriumot kénytelenek elviselni, vagyis Magyarországon ez idő alatt, 2011-ig tagállami külföldi állampolgárok nem szerezhetnek termőföldet.
Ennek megfelelően a földtörvényünk főszabályként úgy rendelkezik, hogy a tagállami állampolgárok nem szerezhetnek Magyarországon földet, de van egy olyan kitétele az érvényes földtörvényünknek, ami azt mondja, hogy ha ezek a tagállami külföldi állampolgárok három éven keresztül mezőgazdasági tevékenységet folytattak Magyarországon, és az a szándékuk, hogy itt le akarnak települni, és itt gazdálkodni akarnak, és három éven keresztül mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelmük is van, ebben az esetben, ha ezt igazolni tudják, akkor a belföldi állampolgárokra vonatkozó földszerzési szabályok vonatkoznak a továbbiakban rájuk.
Földtörvényünk azt mondja, hogy ezt a kérdést, hogy tudniillik megfelelnek-e ennek a törvényi elvárásnak, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnak kell vizsgálnia, méghozzá környezettanulmány keretében. És ha a környezettanulmány igazolja ezt a kezdeményezést, vagyis hogy valóban megfelelnek a törvényi kritériumoknak, abban az esetben egy igazolást kell kiállítania, amely alapján bejegyeztethető Magyarországon a külföldi állampolgár földtulajdona.
Van egy további aggályos mondat, amely végül is azután olyan kiskaput nyit, ami miatt kell hozzányúlni valószínűleg a földtörvényhez - és ezt célozza a módosító indítványunk is -, ez pedig azt mondja, hogy ha ennek bizonyításaként, hogy tudniillik három éve Magyarországon mezőgazdasági tevékenységet folytat és ebből jövedelme származott, beszerzi az adóhatóságtól az adóigazolást, akkor a továbbiakban a Szakigazgatási Hivatalnak nincs lehetősége arra, hogy megtagadja, még akkor sem, ha a környezettanulmány nem igazolja azokat a körülményeket, amelyeket a törvény előír. Nincs lehetősége a törvényünk szabálya szerint arra, hogy visszautasítsa ezt a kérelmet, ki kell adni az igazolást, és ez alapján bejegyzésre kerülhet a külföldi állampolgár Magyarországon szerzett földtulajdona.
A következőről tájékoztattak bennünket - és ezért a nyár folyamán, amikor aktív parlamenti időszak nem is volt, próbáltunk azonnal reagálni erre -, hogy egy olyan megoldást próbál ki a magyar hatóságokon ez a bizonyos tulajdonosi kör - külhoni vagy külföldi állampolgárokról, tagállami állampolgárokról van szó, akik valamilyen módon előzetesen megszerezték a magyar földtulajdont, és ezt legalizálni szeretnék Magyarországon -, hogy tudniillik az APEH-nál, az adóhatóságnál önrevízió keretében bejelenti, hogy az elmúlt három évben volt mezőgazdasági tevékenysége, miután önadózás van Magyarországon, az APEH nem vizsgálja azt, hogy ennek mi a valóságalapja, kiadja az igazolást erről a helyzetről, és majd ezt követően ezt a bizonyos adóhatósági igazolást nyújtja be a tagállami állampolgár a megyei hivatalhoz, aki a törvény erejénél fogva - ha a jelenleg érvényes szövegét vesszük a törvénynek - ki kell adja ezt a fajta igazolást, és ennek az egyenes következménye lehet a tagállami állampolgár részére a földtulajdon bejegyzése.
(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Nyilvánvaló, hogy a törvény szellemével és a törvényalkotó szándékával is ellentétes egy ilyenfajta megoldás. Tehát a módosító indítványunk arra vonatkozik, hogy a környezettanulmány legyen döntő, és a környezettanulmány elvégzése és az ennek során keletkező következtetések meghozatala tekintetében ne korlátozza egy ilyen önrevízió eredményeként született adóhatósági igazolás a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalt abban, hogy ha valóban nem felel meg a tagállami állampolgár a magyarországi földszerzés kritériumainak, akkor ne kelljen automatikusan kiadni egy olyan igazolást, ami ennek az ellenkezőjét bizonyítaná.
(19.40)
Jelezni szeretném, miközben kérem, hogy támogassák képviselőtársaim ezt az indítványunkat, kormánypárti és ellenzéki képviselők közösen jegyezzük, tehát az a reménységem, hogy támogatásra talál az indítványunk; mindkét bizottság, a mezőgazdasági és a gazdasági bizottság is előzetesen a támogatásáról biztosított bennünket, amit itt, ezen a helyen is szeretnék megköszönni, de nincsenek a tekintetben illúzióink, hogy ez a módosítás megoldaná azt a problémahalmazt, ami a földszerzés körül és a spekulációs célú földszerzési ügyekben akár az elkövetkező közeli jövőben várható.
A gazdasági bizottság ülésén is felmerült, azért szeretnék itt is utalni arra, hogy legalább két dolgot nyilván meg kell tennünk, mielőtt ez a moratóriumunk lejár. Az egyik: miután a feltételei, a körülmények nem változtak jelentősen ahhoz képest, mint amikor a moratóriumban sikerült az Európai Közösséggel megállapodnunk, vagyis alapvetően a földárakbéli különbség mit sem változott, öt-ötvenszeres különbség mutatkozik a magyar szántóterületek földárai és a nyugat-európai hasonló területek földárai között, azt hiszem, erre hivatkozva célszerű lenne a mostani előterjesztésen túl is, ha a magyar kormány hivatalos formában kezdeményezné ennek a moratóriumnak a meghosszabbítását. Tudom, a miniszter úr egy miniszteri értekezleten felvetette, hogy Magyarország kezdeményezni fogja, merthogy a moratórium folytatásának a feltételei változatlanul fönnállnak.
Ezúttal is szeretném kérni kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaimat, a kormány jelen lévő államtitkárát, aki nyáron ezzel az üggyel kapcsolatban is nagyon gyorsan reagált - ezt meg is köszönöm az államtitkár úrnak -, hogy közös érdekeink mentén a magyar kormány kezdeményezze Brüsszelben a moratóriumunk meghosszabbítását, hogy legyen ideje fölkészülnie a gazdatársadalomnak, a vidéknek és a magyar társadalomnak is arra a helyzetre, amikor liberalizálnunk kell a földpiacot, és meg kell nyitnunk a külföldi tőke előtt. Ez a dolog egyik része.
A másik: a földtörvényhez valószínűleg más vonatkozásban is hozzá kell majd nyúlni. Látjuk azt, hogy az Európai Unió régi tagállamai a földtörvényükben különféle garanciákat teremtenek arra vonatkozóan, hogy a saját területük, a saját földjeik fölött a szuverenitásukat valamilyen szinten meg tudják őrizni, és természetesen befogadva - és nem külföldiellenességről van szó - mindazokat, akik vállalják a közösséget a magyarsággal, itt letelepednek és itt gazdálkodnak, szeretettel várjuk. De a németekhez, franciákhoz, dánokhoz és a többiekhez hasonlóan olyan játékszabályokat kell teremtenünk magunknak, amelyek biztosítják, hogy valóban gazdálkodási és ne spekulációs célra kerüljenek ezek a földek felhasználásra, mégpedig ne ezen földárkülönbségbéli spekuláció alapját szolgálják.
Most tehát előterjesztőként csak azt kérem képviselőtársaim nevében, akikkel közösen jegyezzük ezt a módosító indítványt, hogy támogassák ezt a kiskapu-bezárási akciót, ha szabad így mondani, és azt követően pedig nyilván majd vissza kell térni részben az európai uniós problémáink rendezésére, illetve a hazai törvényalkotási folyamatban a föld körüli problémák további rendezésére.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés