DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: A peres eljárás 2009-ben zárult le, tehát ebben az évben, és a bíróság nagyobbrészt helyt adott a felperesek követelésének. Jogállamban élünk, ezt alapul kell venni. Ezen eljárások ideje alatt az állami vagyonkezelő szervezeteinek igen szűk volt a mozgásterük, hiszen ebben a helyzetben hosszú távú hasznosítási koncepció megvalósítására nyilvánvalóan nem volt lehetőség. Mindezek mellett azonban korábban még a móri állami gazdaság által telepített szőlőültetvények művelése kisebb részben haszonbérbe adás, nagyobb részben földhasználati engedély útján biztosítva volt. Sőt, a haszonbérlők több területen új szőlőültetvényt is telepítettek.
(15.50)
A hosszabb távú hasznosításnak, vagyis a hamarosan lejáró haszonbérleti szerződések, földhasználati engedélyek meghosszabbításának jogszabályi előfeltétele az erre vonatkozó nyilvános pályázat kiírása. A jelenlegi helyzetben a fennálló jelzálogra figyelemmel azonban a tulajdonos korlátozott rendelkezési joga miatt aggályos egy ilyen eljárás megindítása azt megelőzően, hogy az ingatlanok jogi helyzete rendezésre kerülne.
Elnök Úr! Köszönöm a lehetőséget.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés