DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! Az ön által feltett kérdés, illetve interpelláció valóban nagyon fontos társadalmi kérdést érint. A Pénzügyminisztérium ennek megfelelően a pénzügyi szabályozás előkészítése során az elmúlt években kiemelten fontos célnak tekintette a lakossági pénzügyi szolgáltatások megfelelő szabályozását, a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos előírások bővítését, erősítését. Ezt különösen így tette az utóbbi évben, amikor ezek a felmerült problémák hatványozottan jelentkeztek.
Tavaly szeptember 1-jétől ezért a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló törvény módosításával alapvetően átalakult a panaszkezelési eljárás. A módosítás egyértelművé tette, hogy a felügyelet eljárást indíthat egyedi fogyasztói panaszok alapján is. A módosítás rendezte a különböző szervezetek közötti hatásköri problémákat is.
Ezt követően idén szeptember 1-jén lépett hatályba az a kormányrendelet, amely a felügyeletet jelöli ki fogyasztóvédelmi hatóságként a pénzügyi szervezeteknek a felügyelet által ellenőrzött tevékenysége tekintetében. A rendelet célja annak biztosítása, hogy a pénzügyi szervezeteket felügyelő hatóság lássa el a pénzügyi fogyasztók védelmét, és eljárjon a jogszabályokban lefektetett ügyfélvédelmi rendelkezések megsértése esetén is. Az egységes fogyasztóvédelmi eljárás anyagi és eljárásjogi szabályainak kialakítása érdekében folyamatban van a felügyelet státustörvényének felülvizsgálata is. A felügyelet a kialakítás alatt lévő fogyasztóvédelmi eljárása keretében hatékonyabban tud majd fellépni a pénzügyi szervezetek kifogásolható magatartása esetén.
A hamarosan benyújtásra kerülő törvény keretében meghatározásra kerülnek a felügyelet fogyasztóvédelmi eljárásaiban alkalmazható bírságok is. A kiszabható bírságok felső határát emelni javasoljuk, figyelembe véve a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény rendelkezéseit is. A 2008. szeptember 1-jén hatályba lépett törvényben a bírság maximuma a fogyasztók széles körének jelentős vagyoni hátrányt okozó jogsértés esetén eléri a 2 milliárd forintot.
Néhány szóval említést tennék az adósok érdekében eddig tett intézkedésekről is, ahogy a képviselő úr kérdezte. Tavaly november 6-án a pénzügyminiszter és kilenc kereskedelmi bank megállapodást írt alá a devizaalapú hitellel rendelkező ügyfelek terheinek mérséklését célzó eszközökről. A törlesztőrészlet mérséklését biztosító lehetőségekkel már több mint 15 ezer ügyfél élt.
Az Országgyűlés ezt követően márciusban fogadta el a kormány által beterjesztett, a lakáskölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről szóló 2009. évi IV. törvényt. A törvény a munkanélküli adósok, valamint a nem munkanélküli, de átmenetileg fizetési nehézségekkel küzdők részére biztosít átmeneti segítséget. Azok esetében, akiknek a hitelszerződését már felmondták, alapvetően a lakhatás legalább ideiglenes jelleggel történő biztosítását kell elősegíteni. Ennek egyik lehetséges módja a települési önkormányzatok hozzásegítése ahhoz, hogy bérlakásként működtethető ingatlant szerezzenek, és azt a benne lakó részére bérbe adják.
(14.20)
Az önkormányzatok lakásvásárlási lehetőségét biztosítja a lakástörvény, a végrehajtási törvény és az adózás rendjéről szóló törvény júniusban elfogadott módosítása. A 60 milliárdos keretösszegű "Sikeres Magyarországért" bérlakás-hitelprogram keretében az önkormányzatok önerő nélkül vehetnek föl kedvezményes, hosszú lejáratú hitelt a lakásvásárláshoz. Ezt követően múlt héten aláírásra került az ügyfelekkel szembeni tisztességes eljárásokat szabályozó banki magatartáskódex, ahogy erről már volt szó, és ezt követően jó néhány jogszabályt fogunk még benyújtani.
Kérem válaszom szíves elfogadását. Elnök Úr! Köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés