DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Gyermekkoromból emlékszem egy játékra, amelyet úgy hívtak, hogy Fekete Péter. Most úgy látom, ez a játék folyik itt a parlamentben, hogy kinél marad a Fekete Péter ebben az ügyben. Ezt próbálja a minisztérium, illetve a kormánypárti képviselők - ideértem Geberle Erzsébetet is - elhitetni a közvéleménnyel, hogy ebben az ellenzék a felelős, hogy az önkormányzatok ellenőrzése nem folyik, mármint a törvényességi ellenőrzése.
Tisztelt Képviselőtársaim! Amióta erről vitatkozunk, talán Gy. Németh Erzsébettől hallottam először azt, hogy elismeri valamilyen formában a Szocialista Párt a felelősségét ennek a helyzetnek a létrejöttéért. Tudniillik nem mi kívántuk ellenzékből megváltoztatni az addig fennálló helyzetet, az addig fennálló jogszabályokat, hanem éppenséggel a kormánypártok. Annak idején egyébként Wiener képviselő úr is hivatkozott erre, valójában a közigazgatási szervezet felállítása tekintetében az első indok az volt, hogy tulajdonképpen csak névváltoztatás lesz, de tartalmi, érdemi változás nem fog bekövetkezni. Mi történt? Tartalmi változás következett be, amit egyébként helyesen észlelt az Alkotmánybíróság, hogy az ilyen keretek között nem változtatható ebben a formájában vagy ilyen formában meg. Az akkori kormánypártoknak nem volt elég ereje ezt megváltoztatni, tudniillik nem volt elég szavazat ehhez, azóta pedig az újabb változásokhoz szintén nincs meg az ereje, és úgy csinál, hogy ez egyébként az ellenzéki pártoknak köszönhető.
Felmerült a miniszter úr részéről is, hogy erre azért volt szükség, mert olcsóbb így a közigazgatás. Szeretném megkérdezni egyébként, hogy mióta ezeknek a köztisztviselőknek gyakorlatilag már egy éve nincs törvényességi ellenőrzési feladatuk ezekben a hivatalokban, ők mit csinálnak. Mit csinálnak? Olcsóbb közigazgatásról beszélünk, és közben nem végzik el a törvényességi ellenőrzési feladatot, mert nincs ezzel kapcsolatosan munkájuk; nyilván lehet különböző feladatokat adni; ezenközben egyébként az APEH a helyi önkormányzatoktól kíván akár száz kilométerről is toborozni munkavállalókat a regionális hivatalokba az iparűzési adó jövő évi alkalmazásával kapcsolatosan, miközben egyébként általában regionális székhelyen lévő közigazgatási hivatali dolgozók ott vannak munka nélkül többségükben.
Szeretném elmondani, hogy itt farkast kiált mindenki az önkormányzati rendszer működtetését illetően. Szeretném elmondani, hogy nem a fővárosból, nem is Hunvald György vezette önkormányzatokból kell kiindulni, hanem azokból az önkormányzatokból, ahol 99,9 százalékban - az összes önkormányzatot figyelembe véve - törvényesen működnek a képviselő-testületek, a hivatalok, és nincs szükség törvényességi észrevételre a közigazgatási hivatalok részéről. Tehát nehogy az történjék, hogy itt minden önkormányzat szabálytalanul működik! Mindenki tisztességgel teszi a dolgát, és ezenközben pedig azt halljuk, hogy rengeteg probléma van ezekben az ügyekben. Biztos, hogy előfordul. Elég régóta vagyok polgármester. Láttam már ilyet, hogy kellett törvényességi észrevételt tenni a közigazgatási hivatalnak. De olyan, állampolgári jogokat és kötelezettséget sértő, kifejezetten támadó jellegű szabályozások nem történnek az önkormányzatoknál, amelyek egyébként rendeleti szinten, mondjuk, az Alkotmánybíróságnál ne lennének megtámadhatók. Ez a helyzet jelenleg is fennáll. Tehát az Alkotmánybírósághoz fordulhatnak ma is önkormányzati rendeleteket illetően.
Ami pedig a konkrét törvényjavaslat részleteit illeti, a bizottsági ülésen megkérdeztük, hogy ez az új javaslat a munkáltatói jogok gyakorlását, a pénzügyi önállóságot illetően mit jelent a jövőre nézve. Az államtitkár úr akkor elmondta, hogy a személyzeti politikában nem önálló a kirendeltségvezető - vagy minek hívják az elkövetkezendőkben -, a pénzügypolitikát illetően, ami ezekre a hivatalokra vonatkozik, tulajdonképpen a központból történik az elosztása, a pénzügyi kérdések ott dőlnek el, hogy így mondjam. Innentől kezdve akkor hogyan tudunk visszatérni ebben a formában az eredeti állapothoz, amit egyébként helyesnek látna a Fidesz a maga részéről?
(18.30)
Geberle képviselő asszony itt van, csak nem a helyén ül; azt hittem, már eltávozott. Szeretném elmondani, hogy törvényességi felügyelet soha nem volt, ez a tanácsrendszerben volt. Ma törvényességi ellenőrzésről beszélünk, 1990 óta. A törvényességi ellenőrzéshez képest a törvényességi felügyelet egy jóval erősebb jogosítványt ad az önkormányzatok felett, mi ezt különösen nem kívánnánk, szeretném ezt önnek elmondani.
Összességében mi ezt a javaslatot nem támogatjuk. Tudjuk, hogy majd jön egy újabb javaslat, amire ismét azt fogja mondani a kormánypárti képviselők többsége, illetve a minisztérium vezetése, hogy ezt megint az ellenzék akadályozza, így nem tudják a törvényességi ellenőrzést elvégezni az önkormányzatok felett a közigazgatási hivatalok. Mi azt kérjük - amivel Ódor Ferenc kezdte, én azzal fejezném be -, hogy tessék visszatérni az eredeti alkotmányos helyzethez, s onnantól kezdve az a kitétel, amely szerint nincs törvényességi ellenőrzés az önkormányzatok felett, megszűnik, vannak hivatalok, lehet folytatni a törvényességi ellenőrzést, s akkor nem lehet arról beszélni, hogy hiátus van az önkormányzati rendszerben e tekintetben.
Kérem ezért, hogy szíveskedjenek visszatérni az eredeti állapothoz, még akkor is, ha ez nemkívánatos az önök számára, de a jogszerűség, a törvényességi ellenőrzés ezáltal helyreállhat. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés