GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a nyáron több képviselőtársam, illetve a gazdálkodói szervezetek, gazdaszervezetek is jelezték, hogy egy olyan jelenségre lettek figyelmesek, amivel érdemes és kell is foglalkozni. Mi akkor készítettünk egy gyors felmérést, hogy körülbelül milyen körben történtek az ilyen típusú, úgymond önrevíziós ügyek. Szerencsére nem volt tömeges, tehát azt gondolom, még időben van a beavatkozás, de mindenesetre való igaz, hogy kiderült egy olyan lehetőség, amit annak idején, amikor a földtörvény készült, nem kalkuláltunk, ezért természetesen a kormány a kezdeményezést támogatja.
Ahogyan a bizottsági ülésen jeleztük, az a megoldás, amit képviselőtársaink javasoltak, várhatóan bonyolult, és nem biztos, hogy mindenben azt az eredményt hozná, ami a szándék, ezért holnap egy módosító javaslat közös kidolgozására kerül majd sor, és ezzel ez a kiskapu egyértelműen bezárul.
A másik ügyben, amit képviselőtársam fölvetett, a moratórium ügyében az elmúlt évben az egyik SCA-ülésen - ami a tanácsülést készíti elő - a magyar képviselő hivatalosan jelezte, hogy kezdeményezni fogjuk a moratórium meghosszabbítását. Ez akkor jegyzőkönyvbe került, tehát ilyen értelemben az első jelzésünk a Bizottság felé kiment. Most össze kell szednünk az összes olyan érvünket, amelyekkel várhatóan meg tudjuk győzni az összes többi országot, hogy ez Magyarország számára fontos. Én azzal is abszolút egyetértek, ha le is jár a moratórium, mert előbb-utóbb nyilván le fog járni, de az, hogy ez most 2011 lesz vagy 2013, természetesen ezt most még nem tudhatjuk, de annyit mindenképpen meg kell tennünk, hogy át kell vennünk a többi országnak azokat a példáit, amelyeket képviselőtársam jelzett, hogy ne a tőkespekuláció tárgya legyen a magyar termőföld, amire azért, valljuk be, hogy ha így maradnak az árkülönbségek, megvan az esély. Úgyhogy természetesen ebben minden feladatot, ami a kormányra hárul, el fogunk végezni, de ehhez is közös munkavégzés, közös törvénykezés kell, amit nyilvánvalóan várhatóan már az új parlamentnek kell elvégeznie, de azért szakértői szinten már lehet előre dolgozni, hogy ez a történet jól előkészítve kerüljön vissza ide a Ház elé.
Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés