KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Sajnos, nincs már itt László Tamás képviselő úr, nagyon veretes felszólalásában két olyan dolgot kifogásolt, amelyre itt szeretnék válaszolni. Az egyik az, hogy kérdezi a képviselő úr, hogy a fogalmak, a definíciók, egységesen használjuk-e ezeket. Ajánlom figyelmébe az internetet - a stratégia megalkotásánál mi magunk is gondoltunk arra, hogy nagyon sok definíciót nem ismernek az emberek, nagyon sok definíciót tévesen használnak még a parlamenti képviselők is, pedig az ő tájékozottságuk azért az átlagemberénél alaposabb. Éppen ezért csináltunk egy fogalomtárat, és ajánlom figyelmükbe a www.korozs.hu honlapot, illetve ajánlom figyelmébe a www.idosugy.hu honlapot, hiszen ott a háttértanulmányok is rendelkezésre állnak. Mert ahogy említettem annak idején a bizottsági ülésen, mintegy 1400 oldalas háttértanulmány készült és többek között egy ilyen fogalomtár is.
Kedves Képviselőtársaim! Ha valaki elolvasta a stratégiát - hangsúlyozom, aki elolvasta a stratégiát -, annak figyelmébe kellett hogy kerüljön az, hogy a generációk közötti kapcsolatnak egy egész fejezetet szentelünk. Ajánlom figyelmébe a képviselő úrnak, hogy üsse fel a stratégiát, és lapozzon a 60. oldalra, ott kezdődik, és tételesen el lehet olvasni, hogy mit gondolunk a generációk közötti együttműködésről. Képviselő úr - hogy is fogalmazzak - fájlalta azt, hogy mi egy olyan amerikai életformát vagy egy ilyen amerikai típusú öregedést szeretnénk. Szó nincs róla! Isten őrizzen bennünket, hogy a magyar idős embereknek az amerikai életforma legyen a mintája. Mi azért itt közép-európaiak vagyunk, hát azért a közép-európaiság hordoz magával valamilyen másfajta értéket. Én, mondjuk, szeretnék úgy megöregedni, ahogy az osztrákok megöregednek. Szeretnék úgy megöregedni, ahogy a csehek megöregednek, és remélem, hogy a csehek is szeretnének úgy megöregedni, ahogy a magyar emberek megöregednek, mert nekünk egymáshoz van közünk, közel sincs arról szó, hogy mi egy ilyen amerikai életformát sugallnánk. (László Tamás visszatér az ülésterembe.)
Ugyanakkor meg kell hogy jegyezzem, képviselőtársaim, szociológiai tanulmányok támasztják alá, hogy az idős emberek szeretnek kirándulni, az idős emberek szeretnek túrázni, az idős emberek szeretnek utazni, az idős emberek szeretnek sportolni. Ezt elvitatni tőlük, és erre azt mondani, hogy ez egy amerikai életforma, hát, kedves képviselőtársaim, én pici gyerekkorom óta természetbe járó ember vagyok, és a Bükki Vörös Meteor Egyesületben 70, 80, 90 éves emberek túráztak, hála a jóistennek, nagyon jó egészségnek örvendve. Tehát én azt gondolom, hogy közel sem arról van szó, hogy mi itt egy másfajta életformát szeretnénk közvetíteni.
Nagyon sajnálom, hogy a Fidesz nem fogja támogatni, nagyon sajnálnám, ha a Fidesz nem támogatná ezt a stratégiát. Itt néhány felszólalásból az világlott ki számomra, hogy nem fogják ezt a stratégiát támogatni. Én azt is gondolom, hogy gazdasági válság idején éppen a stratégiaalkotásnak van itt az ideje. Én azt gondolom, hogy most van időnk arra, hogy elgondolkozzunk azon, hogy milyen magyar társadalmat szeretnénk az időseknek 10 év múlva, 20 év múlva, 30 év múlva. Most van ideje a stratégiaalkotásnak.
Van egy olyan megjegyzés, amit nem hagyhatok szó nélkül, mert Mátrai Márta képviselő asszony említette annak az idősotthonnak a sorsát, ahol azt hiszem, 25-en vannak, és gyertyával világítanak. Drága képviselőtársaim, ugye, nem gondolják komolyan, hogy az a jövő szociálpolitikája, és az a jó szociálpolitika, ahol Magyarország 3200 településén 3200 idősotthont hoznak létre?! (Közbeszólásra:) Gyertyával!
Hogy is mondjam, én azt gondolom, hogy nem az idősotthonok számát kellene növelni Magyarországon, hanem az otthon közeli ellátásokat és szolgáltatásokat kellene fejleszteni és nem mindenáron a férőhelyek számát az idősotthonokban. Mert a szociológiai tanulmányok vagy kutatások azt is alátámasztják, hogy az idős ember a legutolsó pillanatban szeretne csak bemenni idősotthonba, a legeslegutolsó pillanatban. Addig szeretne segítséget kapni a ház közüli munkához, szeretne segítséget kapni a tisztálkodáshoz, szeretne segítséget kapni az öltözködéshez, a bevásárláshoz, szeretné, ha a szociális étkeztetés keretében a települési önkormányzat biztosítana számára étkezést, és amikor már mindenen túl van, akkor gondolja esetleg azt, hogy bemenne egy idősotthonba. Az a legeslegutolsó stádium.
Kedves Képviselőtársaim! Elnök úr, elnézést kérek, nem tudom pontosan, a Házszabály hány percet ad nekem lehetőségként itt.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés