KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Igyekszem rövid lenni. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A törvényjavaslat a jogbiztonság érvényesülését elősegítő technikai dereguláció céljából a nőknek a szülés előtt és utána való foglalkoztatásáról szóló 1919. évi 3. számú egyezmény felmondására irányul - hangsúlyozni szeretném, 1919-es egyezményről van szó. A nemzetközi jog és a technika fejlődése következtében az ILO időnként új egyezményt fogad el egy korábbival azonos témakörben úgy, hogy az új egyezmény elfogadása a korábbi ratifikáció helyzetét nem érinti.

(17.00)

Ilyenkor indokolt az alacsonyabb szintű védelmet biztosító korábbi egyezmény felmondása. Magyarország 1928-ban ratifikálta az ILO 3. számú egyezményét, majd 1956-ban az anyaság védelméről szóló 103. számú egyezményt, 2003-ban pedig az azonos című és szabályozási tárgykörű, 183. számú egyezményt. Ez utóbbi egyezmény ratifikálása során hatályon kívül helyeződött a 103. számú egyezmény, ugyanakkor a 3. számú egyezmény mára teljesen elavult rendelkezései ellenére még mindig hatályos Magyarország vonatkozásában, mivel nem rendelkezik a hatályon kívül helyezésről a korszerűbb egyezmény elfogadása esetén.

Tájékoztatom önöket, tisztelt Ház, hogy a tervezetet egyeztettük az ILO-egyezmények felmondása terén konzultációs joggal rendelkező tripartit nemzeti ILO-tanáccsal, amely megtárgyalta és támogatta a javaslatunkat.

Kérem, hogy a parlament is fogadja ezt el. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu