DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt Mikola képviselő úr szólt volna, Babák képviselő úr két fontos kérdést említett, és idézte azt, hogy én korábban mit mondtam. Az egyik egy fontos gazdaságpolitikai kérdés, a másik egy fiskálispolitikai, tehát költségvetés-politikai kérdés. Mind a két ügyben fenntartom az álláspontomat, és szeretném megismételni. Az egyik a minimálbér kétszeresre emelése 2000 körül. Ez súlyos gazdaságpolitikai hiba volt, amely ellehetetlenítette az alacsonyan képzettek foglalkoztatását. A magyar gazdaság abban az állapotában nagyon nehezen heverte ki ezt a drasztikus minimálbér-emelést, amely - ahogy mondtam - a következő években megjelent a foglalkoztatáspolitikában. Ez egy súlyos tévedés volt. Egyébként e tekintetben nem velem van a képviselő úrnak vitája, hanem a közgazdász szakmával, mert ez egy teljesen általános szakmai vélemény.

A másik a maradvány ügye. Amikor a kormány 2001 végén, decemberben rázúdított egy hatalmas összeget a költségvetési szférára azáltal, hogy pénzeket osztogatott, ezzel egy igen jelentős, több száz milliárdos maradvány keletkezett a költségvetésben. Ez az államháztartási gazdálkodást azóta is terheli, mert azóta is ezt görgetjük magunk előtt. Ez egy súlyos felelőtlenség volt. Ilyen módon nem lehet a költségvetési politikában tevékenykedni, és a kormány ezt igenis megfontolatlanul tette.

Tehát mind a két kérdés nagyon lényeges, és fenntartom az álláspontomat.

Elnök úr, köszönöm a lehetőséget.

Forrás: parlament.hu