TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A zárszámadási vitában elég sok tény és híresztelés elhangzott a mai nap során; a magam részéről elsősorban az oktatási bizottság ülésén elhangzott kérdésekről szeretnék néhány mondatot mondani, csatlakozva Fogarasiné Deák Valéria képviselő asszony hozzászólásához. A mi bizottságunkban is elsősorban az egyházi intézmények oktatásfinanszírozása váltott ki több ellenzéki hozzászólást. Különösen hiányolták, hogy a zárszámadási törvényből ezen a területen hiányoznak a számok, kipontozott részekre irányították rá a figyelmet.
Azt szeretném hozzátenni, hogy az nehezíti az egyházi oktatási intézményeket érintő kiegészítő normatívák tisztázását, hogy egy meglehetősen összetett képlettel határozzák meg ennek a tartalmát, és ez állandó vitára ad okot. Másként értelmezi ezen a területen a vatikáni megállapodást az egyház, másként értelmezi sok esetben az oktatási tárca és a pénzügyi tárca.
Évekkel ezelőtt fölvetettük, hogy a vatikáni megállapodás szellemének leginkább egy más típusú megoldás felelne meg. Nevezetesen az, ha összeszámolnánk, hogy az önkormányzati óvodákban az állami, központi támogatás mellett mennyit fordítanak az önkormányzatok egy óvodás gyermekre, mennyit fordítanak egy általános iskolás alsó tagozatos gyermekre, mennyit egy felső tagozatosra, mennyit egy gimnazistára, mennyit egy két tannyelvű oktatásban részt vevőre és így tovább, és az ugyanilyen feladatot ellátó egyházi intézmények esetében az ellátott feladatokhoz kapcsolódna a kiegészítő normatíva.
Ez teljes egészében megfelelne a vatikáni megállapodásnak, hiszen ebben a megállapodásban a magyar állam azt vállalta, hogy ugyanannyi támogatást nyújt egy iskolába járó gyermeknek a magyar állam akkor is, ha egyházi iskolába jár, megkapja ugyanazt a támogatást, mintha önkormányzati iskolába járna, és amit az önkormányzati iskolákban az önkormányzat saját pénzéből hozzátesz az állami normatívához, annak a kiegészítése a vitára okot adó normatíva. Az oktatási tárca évekkel ezelőtt ezt a kormányrendeletet előkészítette, de az érintettek ezt nem fogadták el, és emiatt folytatódik ez az áldatlan állapot. Azért nem kerülhet be a törvénybe még a mai napig sem a megfelelő szám, mert nem született meg még az a megállapodás, amely minden érintett fél számára elfogadható.
Azt gondolom, ez a helyzet mindaddig fenn fog maradni, amíg nem a valóságos feladathoz igazítjuk a kiegészítő normatívát, betartva a Vatikánnal kötött megállapodást, és a józan ész, a mindennapi gyakorlat szabályait is. Továbbra is ezt a javaslatot hangoztatom, azt gondolom, hogy ez nyugvópontra juttatná a sokat vitatott kiegészítő normatívák kérdését. (Babák Mihály: Kezdeményezd a pápánál!)
Ezt szerettem volna hozzáfűzni a mai vitához. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés