DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmény miatt még 2009 áprilisában indított a sukorói ügyben nyomozást. Múlt hét óta azt is tudjuk, hogy valós értéküknél csaknem 600 millió forinttal drágábban szerepelnek a sukorói ingatlancsere szerződésében a pilisi és az albertirsai földterületek. Ezt jelentette be legalábbis a főügyészség.

A főügyészség által kirendelt igazságügyi szakértő szerint a csereszerződéssel érintett albertirsai és pilisi ingatlanok összértéke 193 millió forint, ezzel szemben a csereszerződésben ezek az ingatlanok 787 millió forintért szerepeltek. Azaz az értékkülönbség 593, közel 600 millió forint. A főügyészség erről tájékoztatta a Pénzügyminisztériumot, az MNV Zrt. ellenőrző bizottságát és az Állami Számvevőszéket is.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Néhány perccel ezelőtt azt olvastam egy internetes portál fő címlapsztorijaként, hogy Sukorón nem lesz kaszinóváros, állítólag a szerdai nap folyamán a Pénzügyminisztérium be fogja jelenteni, hogy semmisségi pert, azaz bírósági eljárást indít ezen csereszerződések megsemmisítése érdekében. Logikus tehát a kérdés, hogy miniszterelnök úr tud-e erről, és mi a véleménye erről a kérdésről.

Miniszterelnök Úr! Jelenti-e azt, hogy a következő napokban, hetekben megnevezésre kerülnek végre azok a politikai és jogi felelősök, akik ezt az ügyet idáig vitték? Jelenti-e azt, hogy ön - mint a kormány miniszterelnöke - ma kijelenti azt, hogy Sukorón nem lesz kaszinóváros? Jelenti-e azt, hogy a következő percekben bejelenti ön azt, miniszterelnök úr, hogy ez a beruházás a továbbiakban nem lesz nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás?

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu