DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Akkor, amikor a 2010-es költségvetés benyújtás előtt állt, képviselő úr a sajtóban is és számos egyéb fórumon is megnyilatkozott, hogy mennyivel lesz kevesebb, és hogy lesz kevesebb, mint ahogy 2009-ben volt. Ehhez képest a 2010-re benyújtott költségvetés több pénzt tartalmaz, mint a 2009-es költségvetés.
Valóban, ahogy említette képviselő úr, jelenleg is tárgyalásban vagyunk a kórházakkal. A tárgyalások kezdetén a kormány nevében jeleztem, hogy a kormány nem zárkózik el attól, hogy többletforrást biztosítson a kórházak számára, ezt a véleményét továbbra is tartja. Ez a többletforrásigény két részletben kerülne kifizetésre, első részlete most októberben, a második részlete decemberben, abban az esetben, hogyha sikerül megállapodni az intézményekkel, és a 2010. évben pedig a 3 hónapos finanszírozási csúszást 2 hónapra fogjuk csökkenteni, ami egy újabb hónapi többletpénzt jelent a kórházaknak.
Természetesen a kórházak működőképességét mindenképpen biztosítani szeretnénk, a betegellátás zavartalanságát mindenképpen biztosítani fogjuk. Én úgy gondolom, hogy ez a lényeges üzenet a biztosítottak, illetve az ország lakosságának számára, hogy amikor kórházba megy, mert szüksége van rá, az ellátást biztosan meg fogja kapni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés