PETTKÓ ANDRÁS (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A 2010. évi költségvetés vitájához - ami már több mint kilenc és fél órája tart itt az Országgyűlés üléstermében - két olyan területen szeretnék hozzászólni a rendelkezésemre álló rövid idő alatt, amiket én fontosnak tartok.
Fontosnak tartom a mostani vitában kijelenteni azt, hogy az MSZP és a jelenlegi kormány a 2010. évi költségvetés benyújtása során ismét becsapta a civil szervezeteket és becsapta az egyházakat. Miért mondom ezt? A vatikáni szerződésben egyértelműen benne van, hogy az 1 százalékos felajánlások tekintetében milyen támogatási összeget kell biztosítani az egyházak számára.
És miért mondom azt, hogy a jelenlegi költségvetés becsapja a civil szervezeteket? A teremben tartózkodó Béki Gabriella, aki az SZDSZ képviselője, jól emlékszik arra, hogy annak idején, amikor a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló törvényt az Országgyűlés elfogadta, s akkor még MDF-es képviselőként én is és a Magyar Demokrata Fórum is megszavazta, akkor arra törekedtünk, hogy azt a bizonyos kétszer 1 százalékot el tudjuk érni. Az elmúlt években a kormány különböző trükkökkel több száz millió forintot, összesen körülbelül 3-4 milliárd forintot elvett a civil szervezetektől.
Ha megnézzük a mostani benyújtott költségvetést, és megnézzük azt, hogy egy évvel ezelőtt a költségvetés vitájában mit ígért az akkori kormánykoalíció, akkor azt látjuk, hogy a mostani költségvetésben nem 7 milliárd forintnak kellene bent lenni ezen a soron, hanem legalább 8,5 milliárd forintnak. És ha megnézzük azt, hogy az eredeti NCA-törvény szerint törvényesen mennyi járna a civil szervezetek számára, az NCA javára, akkor azt tudnánk kiszámolni, hogy körülbelül 9,5 milliárd forint az, aminek a költségvetésben most szerepelnie kellene.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés