DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nincs se jó költségvetés, se rossz költségvetés, csak elfogadott és el nem fogadott költségvetés van, mondta George Washington, az Egyesült Államok első elnöke. Ebben neki kétségkívül igaza volt, noha némileg árnyalja ezt az igazságot, hogy egy olyan alkotmányos berendezkedésű országban mondta ezt, ahol a végrehajtó hatalom nem felelős a törvényhozásnak, ennélfogva nincs automatikus többsége a törvényhozásban, tehát nincs automatikusan biztosítva a költségvetés elfogadása.

A parlamentáris demokráciákban, ahol a kormány egy manifeszt vagy hallgatólagos többség támogatására támaszkodva kormányoz, voltaképpen a költségvetés elfogadása majdhogynem automatikus, a kormányzók tudják, hogy mit akarnak, tudják, hogy erre milyen javaslatokat tesznek, esetleg néhány apróbb módosítást elfogadva a költségvetést rendszerint el szokták fogadni. Mire való akkor a költségvetési vita a parlamentben, miért koptatjuk itt harminc órán keresztül a szánkat? - kérdezhetik joggal, hogyha sem esély nincs rá, sem szükség nincs arra, hogy egymást megpróbáljuk meggyőzni.

Nos, tisztelt képviselőtársaim, azért - és itt majd vitatkozom Puskás képviselőtársammal -, mert a kormány és ellenzék felelőssége korántsem úgy oszlik meg, hogy a kormány felelőssége a kormányzás, az ellenzéké pedig, hogy tegye szóvá, ha valamit nem lát helyesnek. Az ellenzék felelőssége ennél sokkal kiterjedtebb. A többpárti demokráciákban versengő politikai programok vannak, és az ellenzék felelősségéhez bizony hozzátartozik az, hogy elképzeléseit, azt, ahogyan ő csinálná, ha kormányon volna, nem a kormánytöbbség, hanem az ország nyilvánossága elé tárja. A költségvetési vita éppen arról szól, hogy összecsapjon kormány és ellenzék elképzelése arról, milyen kívánatos pénzügypolitika, milyen kívánatos fiskális politika folytatandó a következő egy évben az országban.

Ebben a vitában, tisztelt képviselőtársaim, az világossá vált, hogy a kormány mit képvisel. A kormány azt képviseli, hogy bármennyire sajnálatos és fájdalmas ez a válság, nincs belőle kiút azon módon, ahogyan esetleg a nagy, hatalmas belső piaccal és belső kereslettel rendelkező országok számára ez kiút. Az Egyesült Államok megteheti, hogy a belső fogyasztás fölpörgetésével próbálja kihúzni magát a gazdasági válságból, de Magyarország számára ez a lehetőség két okból sem nyitott.

(Egyrészt azért, mert a magyar gazdaságban a magyar termékek és a magyar szolgáltatások mintegy 50-60 százaléknyi tartalma import, ha más nem, a hozzá felhasznált energiát importálnunk kell.)

CsE/Lezsák-V. Németh/(Szabó Zoltán)bl

(17.50)

Egyrészt azért, mert a magyar gazdaságban a magyar termékek és magyar szolgáltatások mintegy 50-60 százaléknyi tartalma import, ha mást nem, hát a hozzá felhasznált energiát importálnunk kell. A belső fogyasztás felpörgetése tehát automatikusan az import felpörgetését is jelenti, márpedig a beszűkülő külső piacokon esélyünk sincs arra, hogy ezt az importot kellő mennyiségű exporttal ellentételezzük. Ennélfogva egy ilyen akció nem hozna mást, mint az ország további eladósítását.

A másik ok, amiért a kormány, a kormánytöbbség szerint ez az út nem járható, az az, hogy ha még el is szánnók magunkat, hogy egye fene, felpörgetjük a fogyasztást, ott egye meg a fene a külpiaci hiányt, az államháztartás megnövekvő hiányát, tisztelt képviselőtársaim, lehet többet költeni az embernek a bevételénél, de csak annyival költhet többet, amennyit különbözetként valaki hajlandó megfinanszírozni - annál többet semmiképpen. Magyarország előtt tehát egy nagyon kemény korlát áll, és ez nem az IMF akarata, nem a külföld, a nemzetközi pénzpiaci hiénák terrorja. Ez egész egyszerűen egy olyan, a világpiacon a pénz tulajdonosai által megszabott korlát, hogy meddig hajlandóak a magyar költekezést finanszírozni, és mi az a pont, ami fölött nem hajlandóak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nekünk ezt a korlátot nem lehet - zárójelben teszem hozzá: szerencsére nem lehet - átlépni. Két dolgot tehetünk tehát, mondja a kormány, illetőleg a Magyar Szocialista Párt. Amíg a válság tart, igyekezhetünk tompítani a hatásait, erről szól egy csomó költségvetési intézkedés, és felkészülhetünk arra, hogy amikor a válság elmúlik, amikor a külpiacokon, ahova hagyományosan exportálni szoktunk, megnyílnak a lehetőségek, akkor Magyarország az elsők között tudja oda betenni a lábát; magyarán, jobb helyzetben jöjjön ki a válságból, mint amilyen helyzetben abba belement. Nemzetközi pénzpiaci elemzők egyöntetűen állítják, hogy Magyarország e tekintetben jó úton jár. Nem könnyebb ettől a mai helyzet. De biztatóbb az, hogy mi lesz akkor, egyes elemzők szerint fél év múlva, mások szerint talán csak egy év múlva, amikor ez a válság, ez a világpiaci bénultság elmúlik, újra kelendőek lesznek az áruk, köztük a magyar áruk is a világpiacon, ismét lehet exportálni. Akkor Magyarország lényegesen jobb helyzetben lesz abban a relatív rangsorban, versenyben, mint amilyen helyzetben akkor volt, amikor a válság kitört.

Ez tehát a kormány álláspontja. Ez világos, ezt lehet vitatni, lehet ellenezni, mindenesetre egy álláspont. Azt hiszem, ebben a vitában, legalábbis a kétharmad részét követően nem tudtuk meg, hogy mi az ellenzék álláspontja. Az ellenzék álláspontja körülbelül olyasmi volt, hogy mondjon le a kormány. Ez kétségkívül jól hangzó álláspont, legalábbis az ellenzék és annak szimpatizánsai fülében, de ez még a gazdaságpolitikai problémákat önmagában nem fogja megoldani. Hátat fordít az országnak, az embereknek, a mit tudom én, micsodának a költségvetés - ez nyilván benne volt a frázisbázisban, mert minden második képviselő ezt a "hátat fordít" kifejezést alkalmazta.

Munkahelyet kéne teremteni - mondták önök. De hát hogyan lehet munkahelyet teremteni? Az állam nem tud munkahelyet teremteni, illetve tud munkahelyet teremteni, de ezt önök nagyon kifogásolták. Ez az a közmunka, amelyre, nem emlékszem már rá, majd államtitkár úr kijavít, ha rosszul mondom, azt hiszem 117 milliárd forintot akar a költségvetés jövőre költeni, és amelyre önök azt mondták, hogy ez felesleges, ez ostobaság, ez úgysem segít senkin, ez csak elszórt pénz és így tovább. Ezen túlmenően munkahelyet csak a vállalkozók tudnak teremteni. És a vállalkozók, tisztelt képviselőtársaim, hiába mondják önök, hogy csökkenteni kell az adókat és a járulékokat, és akkor a vállalkozók egymás sarkát taposva fognak munkahelyet teremteni, nem fognak, mert amíg nincs piac, amíg nem tudják a termékeiket és szolgáltatásaikat eladni, addig hiába alacsonyabb az adó, hiába alacsonyabb a járulék, ezért még azért, hogy raktárra termeljenek, nem fognak munkahelyeket teremteni.

Aztán elmondták önök azt is, hogy költsünk mindenre sokkal többet, ugyanakkor csökkentsük az adókat, és ne adósítsuk el az országot. Ez egy aritmetikai képtelenség, ezt nyilván bárki, aki az általános iskola első osztályát elvégezte, és az összeadást megtanulta, az pontosan tudja. Meg hogy növeljük a hiányt, és ne törődjünk az IMF terrorjával - ezt is mondták önök, de mint az előbb kifejteni bátorkodtam volt, ez nem járható út. Önök tehát kormányra készülnek, ehhez persze majd a választóknak is lesz egy-két szavuk, mindenesetre önök kormányra készülnek, de nem lehet tudni, hogy önök mit akarnak csinálni a gazdaságban; illetve lehet tudni - lehet tudni egy véletlen folytán.

Engedjék meg, hogy ezt elmondjam. Varga Mihály képviselő úr a Klubrádió délutáni műsorában adott egy interjút. Bolgár György arról kérdezte, hogy mit ellenez a Fidesz a jelenlegi gazdaságpolitikában. És a hosszú, majdnem negyedórás interjú végén odakonkludált a dolog, hogy nem jó az, hogy egy kisebb tortából próbálunk szükségképpen kisebb szeleteket levágni, hanem nagyobb tortát kéne sütni. Igen, mondta Bolgár György, de ahhoz több liszt kell. Vagy, válaszolta rá Varga Mihály, és ez volt a beszélgetés slusszpoénja: több élesztő. Most tekintsünk el attól a képtelenségtől, hogy az ember tortába nem tesz élesztőt. Varga Mihályt tudtommal önök sem főcukrászként kívánják alkalmazni. Fordítsuk át a metaforát kenyérre, abba tényleg kell élesztő, azt is szeletelni szoktuk, ott is működik ez, hogy nem feltétlenül kisebb szeleteket kell vágni, hanem nagyobb kenyérből ugyanakkora szeleteket is lehetne.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy ez az, ami az önök gazdaságpolitikáját leginkább jellemzi. (Soltész Miklós: Csakis.) Tudniillik az élesztőtől a kenyér tényleg nagyobb lesz, de nem lesz ám benne több anyag, csak több levegő. Ugyanakkora szeleteket lehet belőle vágni, de aki megeszi, ugyanúgy éhes marad tőle, mint a kisebb szeletektől. (Soltész Miklós: Mi volt Őszödön? Arról beszélj! - Göndör István: Ti még Őszöd előtt vagytok.) Sőt, ha túlméretezzük az élesztőt, akkor ráadásul ez a kenyér még savanyú is lesz, nyúlós is lesz, úgy mondják ugye, hogy megpimpósodik. (Soltész Miklós: Őszödön mit csináltatok, arról beszélj! - Göndör István: Amikor nincs érv, akkor jön Őszöd.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az önök gazdaságpolitikája - Patyomkin-politika, látványpolitika. Hitessük el az emberekkel, hogy nagyobb kenyeret sütöttünk, lássák úgy, hogy ugyanakkora kenyeret esznek. Igaz, hogy egy kicsit rosszabb, meg nem is laknak jól tőle, de nem baj, legalább elhitték. (Soltész Miklós: Mi volt Őszöndön, arról beszélj!) Nyugodtan tessék ordítani, képviselő úr, már sokszor elmondtam, engem nem szokott zavarni, a tévénézők pedig, akik most már nincsenek is, úgysem hallják, majd bekerül a jegyzőkönyvbe, most már hallottuk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az önök gazdaságpolitikája, a látvány. Azt kell mondjam sajnos, hogy önök ezt csinálták 1998 és 2002 között is. Csökkentették a munkanélküliséget? Hát hogyne! Letértek az ILO normáiról, másképp számolták a munkanélküliséget, beszűkítették a munkanélküliség feltételeit, mit ad isten, mindjárt kevesebb munkanélküli lett; legalábbis olyan, akit önök nyilvántartottak munkanélküliként.

Széchenyi-terv. A Széchenyi-terv a magyar gazdaság megmentésének zálogaként volt kikiáltva. A Széchenyi-tervben több pénz ment el annak reklámozására, mint amennyi a gazdaságba befolyt ebből. Adócsökkentés. Hogyan csökkentettek önök adót? Bevezették a családi adókedvezményeket, ennek mindenki nagyon örült, legalábbis akinek családja volt, cserébe viszont kétszer akkora adómennyiséget vontak el, amikor megszüntették vagy legalábbis jelentősen visszafogták az adójóváírást, vagyis az alkalmazotti adókedvezményt.

Az adóssággal pontosan ugyanez volt az helyzet. Önök azt mondták ma, hogy 55 százalék alatt volt a GDP-arányos adósság. Hát hogyne! Miközben az MFB-nek volt, nem tudom én, 110 milliárdos adóssága, a MÁV-nak volt 60 milliárdos adóssága, szanaszét az államháztartás tényleges célrendszerén kívül voltak elszórva az adósságok. Ezeket önök nem számolták bele. Amikor a 2002-es zárszámadási törvényben ezeket behoztuk a gazdaságba, akkor kiderült mindjárt, hogy hatvanvalahány százalék az ország GDP-arányos államadóssága, és ezt nem mi csináltuk, azt még önök csinálták.

(Tisztelt Képviselőtársaim! Lássuk be...)

éva/Lezsák-Podolák-V. Németh/ (Dr. Szabó Zoltán)/pa

(18.00)

Tisztelt Képviselőtársaim! És lássuk be, ezt csinálják önök 2006 óta azokban az önkormányzatokban is, ahol hatalomra jutottak. Önök most meghirdetik, hogy az első dolga a Fidesz-kormánynak, amelyik ha majd hatalomra jut, első dolga az lesz, hogy rettenetesen csökkentik az adókat. Tessenek kedvesek lenni nekem mondani öt fideszes vezetésű önkormányzatot az országban, ahol a helyi adókat 2006 után, amikor a fideszes többség jutott hatalomra, csökkentették. Nem tudnak öt ilyet mondani. Én ezzel szemben tudok egy olyat mondani, Győrt, ahol 2006-ban lejárt az Audi adómentessége, ennek következtében egyik évről a másikra 7 milliárdról 16 milliárdra ugrott a város iparűzésiadó-bevétele. Ekkor a helyi szocialisták azt javasolták, hogy mérsékeljék az iparűzési adó mértékét, hiszen a 7 milliárdhoz képest, mondjuk, a 12 milliárd is elég szép összeg lenne, és akkor 2 százalék helyett 1,5 százalék lehetne Győrött az iparűzési adó. A fideszes többség ezt a javaslatot elvetette. Tisztelt képviselőtársaim, önök így csökkentenek adót.

És mit mondhatnék befejezésül? Én nagyon remélem, hogy nem úgy lesz, de ha netán önök jövőre mégis kormányra kerülnek, akkor bizony ez a Patyomkin-politika vár az egész országra.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu