BABÁK MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Szűzanyám, milyen magas ez a szószék! Remélem, nem ment fel a vérnyomásom, hogy leszédüljek róla.

Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2010. évi költségvetési törvényt megalapozó törvényjavaslat tárgyalása - már a sorrend is rossz. Tudniillik, ha valamikor alapozunk, akkor először az alapozókat tárgyaljuk meg, kivételesen a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságban ezt először tárgyalták, de pusztán csak technikai okok miatt, ugyanis a kormány először benyújtotta a költségvetési törvényt, és úgy tárgyalta a bizottságban, mint ahogy itt, a tisztelt Házban is, hogy először a törvényt, aztán az alapot majd később rendezzük ehhez.

Igazuk volt, ugyanis ez nem alapoz meg semmit, jó, ha tudják - semmit az égadta világon. Azt, amit Kovács Tibor barátom mondott - képviselőtársam, bocsánat, nem barátkozunk -, az meg nem igaz. Szóval, nem ezek a kérdések vannak a megalapozó törvényjavaslatban, amit így aposztrofálnak. Egy-két dolgot tényleg említett, de megvallom őszintén, "bozsemoj szlatki csie sztrasmo robota", bocsánatot kérek, édes istenem, milyen nehéz egy ilyen törvényjavaslatról beszélni, amelyben 41 törvényt módosítanak, elvéve azt a lehetőséget, sőt meg sem teremtve, hogy az ember elővegye az előző törvényt, és megnézze, hogy mely részén, mely szakaszában módosította és kívánja módosítani a tisztelt Ház kormányzó többsége. Szóval, ezt a lehetőséget is elvették tőlünk.

Aztán, mint mondtam, a sorrenddel már eleve baj van. Ebből az az érzésem, hogy a szocialista-liberális kormány ezt se vette komolyan, hogy valamit meg kell alapozni, ők maguk sem. Aztán technikai kifogás is van, hogy katyvasz, tudják, mi az, a saláta, lehet salátaként is nevezni, az még úgy ehető, de a katyvasz már kevésbé. Úgy gondolom, hogy ez szintén nem ehető, tehát ezért katyvasznak minősítem. Aztán szakmai és tartalmi kifogások, hogy hiányzik belőle a szakmaiság. Tehát fiskális meggondolás, Pénzügyminisztérium, és sehol a szakma, oktatási tárca és sok egyéb más.

Szóval, nem hiszem, hogy ma Magyarországon minden szakterületet le kell nézni, és pusztán csak a büdzsének kell alárendelni, és fiskális restrikcióval kell szabályozni az élet minden viszonyát. Tudniillik ilyenkor fordul elő az, hogy a fürdővízzel kirepül a gyerek is, és ez nem helyes dolog. Aztán a célokkal is baj van. Ez nem válságkezelő, ez a törvényjavaslat, amit ma tárgyalunk, aztán nem szakértői, jövőképpel pedig egyáltalán nem rendelkezik.

Úgy gondolom, hogy ténylegesen csak a hiány csökkentése a törvényjavaslat célja, elkapkodott, mint a kormányzás általában az utóbbi hét évben, mert tudják, azért kormányozni úgy kell, mint a közúton, az ember kitűzi a célt, hogy hová akar menni, aztán nem rángatja jobbra, balra a kormányt, de azért nézi a fákat meg a padkát, és szépen megy előre. Na, mi aztán csinálunk hol előre, hol hátra, hol visszafele, helyesebben csinál a tisztelt kormány; rögtönzés és rángatás jellemzi.

Tudják, aztán a másik gond az is, hogy vannak ebben a törvényben, tehát ebben a salátatörvényben - maradjunk ennél a szalonképesebb kifejezésnél - olyan témakörök, amelyeket régen, év közben, amikor nem volt a tisztelt Háznak munkája, megfontoltan, meggondoltan, szakmai érvek alapján módosíthattunk volna. Azt mondja itt az előttem szóló, hogy egymondatos módosítások; tisztelt hölgyek, urak, az államháztartási törvény módosítása nem egymondatos, és bizony, vannak közte jó szabályok is, amelyek így erejüket vesztve, ebben a salátatörvényben talán nem is igazán fognak hasznosulni.

Aztán hadd mondjam el, hogy tehát a cím sem igaz és nem megalapozó, csapkod, mint a ménkű ezzel a törvénnyel a kormány, és nem adja meg a lehetőséget, hogy átgondolt szakmai törvények szülessenek. Tudják, hogy a ház alapja az alap, és ha rossz az alap, akkor a ház összedől. Tartok tőle... (Tatai-Tóth András: El kellett volna olvasni a törvényt!) - bocsásson meg, ezt ön általában szokta mondani, kedves Tatai képviselő úr, de tudja, nem tisztelem a korát, mert más mondatot nem is tud mondani az ellenzéki képviselőkre, mint hogy fel nem készültek, nem olvasták el. Nézze meg, kijegyzeteltem, elég nehéz volt különben mindezt elvégezni, de megtettem.

Hiányzik tehát a hatástanulmány. A legnagyobb hibája ennek a törvényjavaslatnak, hogy nincs mellette hatástanulmány. Az az igazság, hogy az ÁSZ és a Költségvetési Tanács véleménye is hiányzik. (Tatai-Tóth András közbeszólására:) Nyugodtan szóljon bele, ha kívánja, de önnek is van pulpitusa. De tudják mit, a legnagyobb baj, hogy hiányzik mellőle két melléklet, kettő, és elmondom önöknek, hogy melyik az a két melléklet: mégpedig az IMF-szerződés és a Brüsszelben kötött szerződés. Egyből érthető lenne az egész salátatörvény, ha ezt a két szerződést mellékelték volna.

Átláthatóság? Tudják, az átláthatóság egy fontos szabály. A kormánynak is és a cselekvésnek is átláthatónak kell lennie; Magyarországon nem ez van. Aztán hadd mondjak el önöknek egy kedves történetet, ez szintén, amikor olvastam a törvényjavaslatot, eszembe jutott, de a költségvetési törvény kapcsán is, hogy a szocialista-liberális időszámítás nem a Gergely-naptár szerint működik. Ugyanis jött a Kovács-Lendvai-Medgyessy-időszámítás, 13 hónap. Aztán baj lett belőle januárra, aztán úgy gondolta valamikor, talán Gyurcsány meg Veres, hogy változtassuk, rövidítsük ezt a 13-at, mondjuk, tizenkettő és félre. Aztán következett az új időszámítás a magyar költségvetési törvényekben, a 12 hónap. No de kérem, jött aztán ezt követően a Bajnai-Oszkó-kormány, a válság, és akkor sicc, 11 hónapos az év.

Tudják, az az igazság, hogy 2010-től ez a költségvetés, amelynek ez a megalapozó törvényjavaslata, már csak 11 hónapot finanszíroz. Én pedig úgy gondoltam, hogy a Gergely-naptár jól megfontolt dolog. Kutyaütő konzervatív vagyok, és ragaszkodom a 12 hónaphoz. Ezek a kanyarok nem kellenek, hogy hol 13, hol 12,5, aztán 12. Szóval, a lényeg az, hogy ez a költségvetés és ez a megalapozó javaslat már csak 11 hónapot finanszíroz, ha jól utánaszámolnak, tisztelt képviselőtársaim.

Államtitkár úr, tanár úr, nem tudom, nem gondolták végig azt, hogy a központi közigazgatásnál egy régi szabályt vennének alapul, mondjuk, nem bázisszemlélettel terveznék a központi költségvetés kiadásait, hanem nullabázisúval. Biztosan tudja, hogy miről van szó, a nullabázisúnál Max Weber elmélete szerint cél, feladat, szervezet és feltétel, azaz pénzügyi feltételek, és akkor átláthatóvá válna a költségvetésnek az a rendszere, amelyhez nem ér hozzá ez a megalapozó javaslat, és nem vesz el tőle; a központi közigazgatástól, az államtól, a végrehajtó hatalomtól. Tehát elvesz sok helyütt, az emberektől, de magától a kormányzás feltételeiből pedig nem vesz el pénzt. Sőt mi több, matyó hímzéses a kafetéria-rendszer. Az olyan törvényjavaslat, hogy valakinek nagyon tetszett, és biztos, hogy beleadta szívét, lelkét, tudniillik úgy kicizellálta a köztisztviselők kafetéria-rendszerét, hogy még a prémiumévesnek is ad 30 százalékot, ha elment nyugdíjba - nem is dolgozik.

Azért mégiscsak furcsák ezek a szabályok. Én úgy gondolom, hogy meg kellene vizsgálni egy nullabázisú költségvetéssel - amúgy otthon mi mindig ezt csináljuk az éves költségvetésnél -, hogy Max Webert alkalmazva - cél, feladat, szervezet és feltétel - minden évben újrakalkuláljuk az ellátandó feladatokhoz szükséges forrásokat, sőt még a személyeket is. Gondolja csak végig egy iskolánál!

(9.00)

Én merem önnek állítani, kérdezze meg a Földesi Zoltántól. Önök csak az ellátórendszereket szorongatják a fiskális restrikcióval.

Mint mondtam, hatástanulmány nincs, számításuk sincs, a PM-válasz maga a költségvetési törvény. Azt mondja, hogy ennek a hatástanulmánya meg egyáltalán a költségvetési törvény. Ez alapozza meg, és az a válasz, ami fölötte van? Na jó. Szóval ott láthatók a hatások és következmények. A következmény és hatás nyilvánvaló, mint mondtam, 11 hónap megszorítás, fiskális restrikció és elvenni az emberektől.

Hozzáteszem, hogy önök mindig azt mondják, hogy kőbe van vésve. Már eleve különben az egésznek az alapja nem jó, mert azzal kezdik, hogy kőbe van vésve. Akkor miről beszélünk? Tehát gyakorlatilag a 2010-es költségvetés vitája is fölösleges, mert önök már sok mindent Brüsszelben és az IMF-nél kőbe véstek. Nem hoznak minket döntési helyzetbe, és megvallom őszintén, a törvényhozás tekintélyét is aláássa az, hogy ilyen törvények kerülnek az orrunk elé, és így kell megalapozni a 2010-es költségvetést.

Mint mondtam, 41 törvényt módosít ez a törvényjavaslat, amely a megalapozó, és kezdődik azonnal a köztisztviselők jogállásával. Hát nekem ténylegesen tetszik a Bibó István közigazgatási ösztöndíj, de nem tudtam róla, hogy közigazgatási versenyvizsgát kell csinálniuk azoknak, akik a közigazgatásban akarnak dolgozni. Ez benne van a törvényben. Tyű, az áldóját!

Aztán, mint mondtam, a kafetéria-hatástanulmány, számítás nélküli, a kormány nem akart vagy nem tudott erről beszélni - arra utaltam, nehéz ezekről a katyvaszokról és mindenféle törvények módosításáról értelmesen beszélni, de megpróbálok szemezgetni belőle.

Azért gondolják végig, hogy a köztisztviselőkön kívül vannak egyéb más állami szolgák is, a közalkalmazottak és a munkatörvénykönyvesek. Róluk elfeledkezünk. Adunk a központi közigazgatásnak, adunk a közhivatalnokoknak, szabályozzuk a kafetériát, a többi pedig nem érdekli őket. Ugyanis, ha lenne ilyen, akkor az lenne problémánk, hogy mi a csudából tudjuk finanszírozni. Eddig sem fizettünk a közszférának azon részében, amely közalkalmazott, mert nem volt a költségvetésben rá fedezet. Adókat meg nem emelhetünk otthon, hogy egy hétköznapi példát mondjak.

Hát, azt nem tudom, mert jó lett volna a hatástanulmány, hogy ennek a kafetéria-rendszernek a bevezetése és egyáltalán adóztatása milyen bevételi többletet hoz a kormánynak. Jó lenne ezt is tudni, de ezt rém eltitkolták, nehogy megtudjuk, mert akkor esetleg okosabbak lennénk, és nem tudná Tatai úr azt mondani, hogy megint nem készültünk fel. Pedig nem adják meg a lehetőséget sem.

Valaki mondta azt is, hogy 49,2 milliárd többletbevétellel számol a költségvetés. Na most, ha nem tudják fizetni, akkor ez a bevétel is ugrik, jó, ha tudják! Én a számokkal nem tudok vitatkozni, én nem állítom, csak nekem ilyet mondtak. Nem tudtam leellenőrizni. Engem jobban bosszant az, hogy a köztisztviselők kapnak, a közalkalmazottak és a munkatörvénykönyvesek nem.

Aztán nézzünk más szemelvényeket! Az államháztartásról szóló törvény módosítása. Hát, ha ezt, kedves Kovács képviselőtársam, csak olyan apróságnak tartja, akkor nagyon téved. (Kovács Tibor: Nem ezt mondtam!) Tudniillik lényeges dolgokról van szó. Az állami költségvetés fogalma többek között napirenden van, és meghatározza. Nagyon helyes, tizenkilenc év után meg kell tudni határozni, és módosítani kell az államháztartási törvény szabályaiban a költségvetés fogalmát.

Aztán olvassuk a 6. §-nál, hogy az Áht. következő rendelkezése lép az előző helyébe, ami azt mondja, hogy közzétételi kötelezettsége van a helyi önkormányzatnak. Ha nem teszi ezt, akkor vissza a pénzt, kamatostul! Tetszenek érteni, nem az az érdekes, hogy ellátja a feladatot, nem az, hogy embereknek szolgáltat... Ha nem teszi közzé - de nem is tudom, mi az a közzététel, mert annak a fogalmát is tisztázni kéne. Nem tudom, államtitkár úr, megfelel, ha a városháza ablakába kifüggesztjük a költségvetésünket? Akkor nem viszi el az ÁSZ kamatostul a normatívát? Mert minden évben oda is ki szoktuk tenni, jó, ha tudja.

Szóval vissza kell fizetni, elvonják kamatostul. Elég humoros dolog. Ez a legfontosabb ma, hogy közhírelve legyen a költségvetése az önkormányzatoknak. Jól megfenyegettek minket!

Kincstár. Fantasztikus dolog. Azt is kiolvastam a törvényjavaslatból, hogy vezetheti a számlánkat - mint mondta Kovács úr -, és azon kívül likvid hitelt is nyújthat. De tudják-e, mennyibe kerül nekünk a kincstári szolgáltatás? Egy vagyonba. Lehet, hogy a piaci szféra olcsóbb. Aztán megint előjön belőlem a sanda gyanú, hogy mi a csudának csinálják ezt: hogy lássák a pénzünket. Az ne kamatozzon a piacon. Aztán, ha kell, akkor ide se adják. Úgyhogy, hölgyek, urak, én úgy gondolom, hogy az önkormányzatok szolgáltatnak, és nekik pontosan kell fizetniük, nem úgy, mint a kormánynak sok esetben. (Kontur Pál: Talicskáztok!)

Úgyhogy vezethet pénzforgalmi számlát. Tehát jó lenne tudni, hogy mennyit kér érte. S akkor érdekes módon kinek adhat hitelt? Utolsó sor: 4-es metró áfája. Itt van bent a törvényjavaslatban. Nem diszkriminatív az egész? Dehogyisnem! Miért nem adnak, mondjuk, a békéscsabai kórház beruházásához ilyen hitelt? Na mindegy. Szóval a metró megkülönböztetve.

Kezesség témakör, nagyon helyes passzusok, tehát sok mindennel egyetértek. Aztán jön egy érdekes dolog. Ne tessenek nevetni: kincstárnok új intézménye. Szeretném elmondani az érdeklődő közönségnek, akik a tévé előtt ülnek, hogy van PM - ellenőriz -, APEH, Számvevőszék - ÁSZ-nak hívják -, aztán van a Kincstár - MÁK-nak is mondják -, aztán van fejlesztési tanács, aztán van közbeszerzési tanács, aztán van - mit tudom én... Ja! Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (Derültség az MSZP soraiban. - Dr. Kóka János: Posta, BKV, MÁV...!), van a magyar parlament költségvetési bizottsága - amely számvevőszéki és ellenőrzési -, eseti bizottság, albizottság, Költségvetési Tanács és belső ellenőrzés, sőt mi több, a szakma szerint munkafolyamatba épített belső ellenőrzés. Mit ad isten? Plusz még hozzá egy kincstárnok. Azért mégis érdekes dolog, nem? (Keller László: Ezt te se mondod komolyan, Misi! - Derültség.) Igen, vicces.

Azt mondják, hogy a francia példa alapján. Ott sem működik teljesen, de ott általában van. Hát, mit ad isten nekünk, hát franciázzunk, hozzunk akkor kincstárnokot, mint Franciaországban!

És mi a feladata? Konzulting, kifizetés-ellenőrzés és kötelezettségvállalás ellenőrzése. Fantasztikus munka! Ezt nem fontos főállásban csinálni, feliben és csinálhatja, pluszpénzért. Nagyon jó!

Az önkormányzati költségvetés tartalma. Fantasztikus dolog, hogy meg tudtuk szabályozni, de én azt mondom, hogy helyes dolog, ha valami pontos, precíz, tizenkilenc év után helye van. Címzett és céltámogatások - na, hölgyek, urak, itt pedig kimegy a fürdővízzel megint a gyerek, ugyanis vannak olyan állami közszolgáltatások, amelyeket fejleszteni kell, tatarozni kell, felújítani. Ha ez nincs bent az uniós szabályok között, akkor mehetünk a csudába, ott lehúzhatjuk a redőnyt, mert nem tudunk szolgáltatni. Azért mégiscsak furcsa, hogy ex cathedra kihúzzuk a címzett és céltámogatásokat, és nem gondoskodunk ezeknek az intézményeknek a felújításáról. Nem gondoskodunk? Magamra nem veszem, ők nem gondoskodnak, rosszul mondtam, úgyhogy bocsánatot kérek. (Derültség az MSZP soraiban.) Tehát mi lesz az egyéb állami feladatok felújításával, fejlesztésével, rendbetételével? Le fognak romosodni.

Szociális igazgatás. Aktív korúak ellátása. Hát, komolyan mondom, hogy könnyezni is lenne kedvem, de a téma miatt nem humorizálok, tudniillik úgyse áll nekem az jól. Képzeljék el, az van benne, hogy aktív korúak ellátására egy családban egyidejűleg csak egy személy jogosult. Aztán tessék megmondani, hogy mi lesz azzal az emberrel, aki nem dolgozik! Aztán mi a család?

Kedves szocialisták, érdekes módon, önök a családról beszélnek. Tudják, pontosan mit jelent? A törvény szabályozza? (Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi: Igen, a szociális törvény! - Keller László: A szociális törvény! El kell olvasni!) Igen. És mi van az egyneműekkel? Az is család? Mi van különben, ha a gyerek otthon lakik? Az is beleszámít? És csak egy kaphat szociális ellátást? Úgyhogy, ne haragudjanak meg, ő húzza magára a földet? Ex cathedra be merték ide írni azt, hogy aktív korúak ellátására egy családban egyidejűleg csak egy személy jogosult.

Tehát hölgyek, urak, és akkor következnek a térítési díjak. Szociális otthonból az utcára - még van pár percünk. Nézzék meg ezt a táblázatot! (Felmutatja.) A szociális normatívák alakulása az önök kormányzása alatt, ez pedig az otthont nyújtó ellátás, utógondozás, fogyatékos és a hajléktalan. Nézzék csak meg, hol van! Alig látszik. Ez most a normatívájuk 2010-re. Ez mégiscsak katasztrófa, jó, ha tudják! Szóval nem tudom, ez mit alapoz meg, de azt, hogy tönkremegyünk, az hótziher.

A másik pedig az, hogy térítési díj. Azt hiszem, lassan be is fejezem, mert kiváló képviselőtársaim még a szakpolitikák kapcsán szakmai véleményüket elmondják. A térítési díj az lesz, hogy az önköltség, mínusz az állami normatíva, a többit fizesse meg az illető. Na most, ha ennek minimálnyugdíja van, rokkantnyugdíja van, hogy a csudában tudja megfizetni az ellátási díjat?

(9.10)

Utcára mennek az emberek, és ott fognak maradni; azonkívül pedig gondolják el, még cizellálva ezt: egy idős asszony - netántán combnyaktörése van, átmeneti szociális ellátásra van szüksége, akkor be kell számítani neki a házacskáját, amiben lehet, hogy a fia lakik. Ebből lesz majd a jövedelme - abból, amit el nem adhat -, de ugyanakkor az ápolási díjat ebből kell megfizetni.

Az árvák könnyéről is szívesen beszélnék, de nincs rá időm, majd mondják a barátaim és képviselőtársaim. Még egy percet kérek elnök úrtól. A törvényjavaslat nem alapozza meg a 2010-es költségvetést, ez hazugság! Túlzott felhatalmazást ad a kormánynak és a miniszternek a szabályozásra. Diszkriminál - és ezt kifejtettem, hogy miért -, elvon, csökkent, megszüntet tételeket. Nem ide illő szabályokat hajt végre, elmarad a szakmai megfontoltság, tisztán fiskális szemlélet. Lett volna rá idő, hogy megtárgyaljuk a tisztelt Házban, éppen ezért javaslom, mélyen tisztelt hölgyek, urak, kezdjük el a tárgyalását. Vonják vissza, és ebből négy-öt törvény külön tárgyalást érdemel ebben a tisztelt Házban! És ne járassák le tovább a parlament tekintélyét!

Hiányzik a gazdaságpolitika, az élénkítés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mélyíti a válságot, kisstílű ötletelés az egész. Azt tudjuk az eltelt hét év után, hogy kormányozni nem tudnak és nem is szoktak.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Kormánypártiak! Önöké a felelősség! Vonják vissza ezt a törvényjavaslatot, és kezdjük el normálisan tárgyalni!

Elnök úr, köszönöm megértő türelmét. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu