DR. ÁNGYÁN JÓZSEF, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A mezőgazdasági bizottság valóban a két törvényjavaslatot, a 2010. évi költségvetési törvényt és az úgynevezett ezt megalapozó salátatörvényt, ami 41 szakmai törvényt, hangsúlyozom még egyszer, 41 szakmai törvényt módosít egyetlen mozdulattal, ugyancsak együtt tárgyalta. A vitával kapcsolatban mindenekelőtt azt szeretném elmondani, hogy abból az általános helyzetből fakadóan, hogy tudniillik az ellenzéki oldal a 2010. évi költségvetés értékrendjét, stratégiáját és megoldásait nem tudja elfogadni, úgy gondolja, hogy a magyar társadalom számára katasztrofális következményekkel jár mindaz, amit ez a költségvetési törvény képvisel, ennek következtében az ennek az értékrendnek megfelelően összeállított szakmai törvénymódosítási csomag is több ponton vitatható volt.
Ezek közül jó néhány érinti a mezőgazdaságot, a vidéket, a vidék társadalmát is. Két területet szeretnék itt kiemelni, amelyekkel kapcsolatban különösen élénk vita alakult ki. Egyrészt a termőföld védelméről szóló törvénnyel kapcsolatban, ugyanis a módosítás azt javasolja, hogy a termőföldvédelmi járulék 75 százalékát el lehet engedni abban az esetben, ha a belterületbe vonás olyan beruházást céloz, amely legalább 15 munkahelyet teremt. Készséggel elfogadjuk ellenzékként, hogy a munkahelyteremtés ugyancsak fontos abban a helyzetben, amikor a munkanélküliek száma katasztrofális mértékben növekszik. Ugyanakkor fel kell hívjuk a figyelmet arra, hogy a termőföldalapunk, ami a jövőnket jelenti, folyamatosan csökken. Erre majd talán a vitában még vissza tudunk térni. Ez a jövőnket éli föl. Egyébként is jellemző erre a költségvetésre, hogy minden, ami a jövőre irányul, az háttérbe szorul.
Tehát meggondolandó, hogy valóban hagyhatjuk-e a természeti erőforrásainkat áldozatul esni annak a folyamatnak, aminek itt részesei vagyunk. Megfontolandó, sok olyan területünk van, amelyek inkább revitalizálásra szorulnának, rengeteg laktanyaterületünk van, lerobbant, tönkrement iparterületünk van, így nagyon furcsa az az irány, és rossz értékrendet képvisel, ami azt mondja, hogy inkább menjünk a külterületekre, és vonjuk azokat be ilyen célra. Természetesen a betelepülő multinak nyilván kedvezőbb, mert az infrastruktúrát ott könnyebben létre lehet hozni, de egyebek miatt is, kiválasztja magának a helyet, hogy hová akar települni - ezenközben a földalapunk súlyos helyzetbe kerül.
A másik ilyen terület, ami hasonló jellegű következtetéseket enged levonni, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény. Jelzem, 2009-ben fogadta el a tisztelt Ház, nem olyan régen volt itt előttünk, és már önmagában ez is egy érdekes fejlemény, hogy egy most elfogadott törvényünkhöz azonnal hozzá kell nyúlni. De nem szakmai szempontból nyúl hozzá, hanem egy szakmai törvényt fiskális szempontok szerint egyszerűen felülír. Nem véletlenül állapította meg az erdőtörvény, amelynek hosszas előkészítése és vitája volt, hogy a járulékokat, az erdővédelmi járulékot, illetve az ezzel kapcsolatos bírságokat ott kell tartani az erdőgazdálkodásban, hogy meg tudjuk védeni erdeinket. Ehelyett ez a javaslat azt mondja, hogy ezt is el kell vonni. Ezeket a járulékokat, bírságokat el kell vonni az erdőgazdálkodástól, az erdő védelmétől. Nem kell külön hangsúlyozni, a vitában talán erre is érdemes visszatérni, hogy az erdeinkben is mi történik egy olyan helyzetben, amikor a társadalom szociálisan is a totális válság állapotában van. Meg kéne védenünk erdeinket, erre ez nem ad lehetőséget.
Úgy gondolom tehát, hogy ha ezt a két elemet kivesszük, akkor jelzi azt az értékrendet, ami a költségvetési törvényből is következik. A költségvetési törvényben ugyanis a termőföld védelmére szolgáló források eltűnnek, 371 millió forintról 251 millióra, majd a 2010-es költségvetésben 0 forintra csökken az erdővédelem támogatása. És nemcsak hogy elvonja a forrásokat, hanem egyúttal, a költségvetési támogatások elvonása mellett az eddigi saját bevételeket is megszünteti.
(8.30)
Ezt elfogadhatatlannak tartjuk, a jövő felélésének tartjuk. Általában jellemző az egész költségvetésre és az ezt megalapozó törvénymódosításokra is, hogy a gyengéket az útszélen hagyja, a természeti erőforrásainkat pedig föléli, ami pedig szintén a jövőt jelentené. Ezért az ellenzéki oldal a mezőgazdasági bizottságban nem javasolta általános vitára a megalapozó törvényeket.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés