GYULA FERENCNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon köszönöm a megnyugtató válaszát, nemcsak a magam nevében, hanem mindazon képviselő-testületek és polgármesterek nevében, pártállástól függetlenül, akik végre úgy gondolták, hogy elkészülhetnek ezek a helyi kis gyűjtőutak, és amennyiben - az ön válasza ezt tartalmazta - ebben a méretben beadhatják a projekteket, akkor azt hiszem, hogy régi igényeket fogunk kielégíteni.

Egyébként is tudjuk, hogy bár soknak tűnt ez a pénz, amikor a tervezőmunkát megkezdték, de mégis, amikor az igényeket összesítették, kiderült, hogy bizony vannak olyan elképzelések, amelyek sajnos kimaradtak egy-egy kistérségen belül az összesített projektlistáról. Így hát azt gondoljuk mi is a helyiekkel együtt, hogy maradjunk reálisak, maradjunk szerények és mértéktartók, nekünk a négyméteres út tökéletesen megfelel. Tehát előfordul az, hogy a négy néha több, mint a hat, akár a szépirodalomban is.

Köszönöm, államtitkár úr.

Forrás: parlament.hu