KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Tekintettel arra, hogy egyik kezdeményezője és sürgetője voltam az ENSZ-dokumentum elfogadásának, bizonyára képviselőtársaim előtt ismeretes, hogy a világon elsőként fogadtuk el ezt az ENSZ-dokumentumot, így ha szabad azt mondanom, magam őrködöm ennek végrehajtása fölött, és szó sincs arról, amit ön itt említett, képviselő úr.

Továbbá szeretném tudatni önökkel, hogy a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége soron 97,5 millió forintot és pályázati úton mintegy 76 millió forintot kaphat a jövő évi költségvetésből, és aláírásukkal szentesítették ezt a megállapodást. Nem akarom többször elmondani, azt viszont még hozzá kell tennem, hogy a szellemi rehabilitáció kiépítésénél arról van szó, amikor felnőtt korában valaki látássérültté válik, hogy a munkaerőpiacon el tudja foglalni az őt megillető helyet. Erre a rehabilitációra a következő évben mintegy 800 millió forintot kívánunk fordítani, és a szakemberképzésben ebben az évben 23 olyan fő kapott diplomát, amire eddig példa nem volt a történelemben. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Azt gondolom, büszkék lehetünk a fogyatékosszervezetek és személyek támogatására.

Köszönöm szépen.

(15.30)

Forrás: parlament.hu