VARJU LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Arra kérném önöket, hogy töretlenül folytassák azt a megkezdett munkát, amit ebben a projektben elkezdtek, hiszen Miskolc villamosprojektjének általam ismert státusjelentése megfelelően halad, és azt szeretnénk, ha ez ebben a formában be is fejeződne.
Ugyanakkor érthető önmagában, külső szemlélő számára, ha ez a kérdés felvetődik, de szeretnénk azt, ha ezek a kérdések megszűnnének, és az ilyen bizonytalanság keltése után csakis az maradna meg bennünk, hogy mindegy az, hogy Miskolc, Debrecen, Szeged, hanem, hogy a következő időszakban ezek a projektek megvalósulnának.
A tervek szerint Miskolcon, "Zöld nyíl" néven a világ egyik legmodernebb villamosközlekedése valósul meg. Én ehhez kívánok önöknek sok sikert.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés