DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr két részre osztotta a hozzászólását, néhány makrogazdasági ügyet is említett, mielőtt rátért a saját módosító indítványainak az ismertetésére. Az előbbihez szeretnék néhány dolgot elmondani.

A korábbi hozzászólásomban is fölhívtam a tisztelt ellenzék figyelmét arra, hogy tiszteljük jobban a tényeket, legyen a tényeknek nagyobb becsülete. (Babák Mihály: Attól függ, ki mondja, mert nem biztos, hogy elhisszük. Nem hit kérdése.) Úgy nem jutunk ugyanis előre, ha mindenki úgy gondolja, hogy a saját teóriáját sajátos adatokkal lehet alátámasztani. Már csak azért is fontos ez, mert amikor a gazdaság állapotáról beszélünk, akkor valóban jó néhány olyan kérdés van, amivel nem lehetünk elégedettek. Egy világválság közepén vagyunk, nyilvánvalóan ilyenkor mérlegelni kell, hogy mit tehet egy kormány, vagy mit kell tennie. Ilyenkor a tények alapos mérlegelése nagyon fontos.

Az egyik ilyen dolog a foglalkoztatottság. Megnőtt a munkanélküliség, én nem mondanám, hogy lélektani határokat ütött volna át, de van egy nagyon fontos dolog. Ha megnézzük a legutóbbi KSH-jelentést, szeptember végén adta ki a KSH a foglalkoztatottság helyzetéről, mindig a lakossági felvétel alapján háromhavi átlagot közöl, a legutóbbi átlag, amit közöltek, a június-augusztusi átlag, az azt mutatja, hogy a foglalkoztatottak száma 3 millió 800 ezer. Tehát 3 millió 800 ezer. Tíz évvel ezelőtt, nyolc évvel ezelőtt ugyanennyi volt a foglalkoztatottak száma. Tehát gyakorlatilag ebben nem következett be csökkenés. Azt gondolom, hogy a válság körülményei között ez egy nagyon lényeges dolog.

A gazdasági növekedést, gondolom, csak tévedésből mondta a képviselő úr, most 6,7 százalék az, amivel számolunk, nem 7,6 százalékkal. (Varga Mihály: A második negyedévre figyeljen, államtitkár úr!) Én az évesről beszélek. Megjegyzem, hogy a makroelemzők többsége ennél valamivel kedvezőbb helyzetet mutat, de kétségtelenül ez nem egy kedvező adat, ez nyilvánvalóan összefüggésben van a válsággal. A magyar adósságállomány egyébként most az eurózóna átlagával egyezik meg, a környező országokénál valóban magasabb, az eurózóna átlagának felel meg pillanatnyilag.

Egyébként előre tudta a válaszomat, vagy előre tudni vélte, tisztelt képviselő úr, a válaszomat az árfolyamról. Én azt gondolom, az árfolyamnál a lényeg az, hogy stabilizálódott, most olyan 265-266 forint körül van az euró. Azt gondolom, ez egy elfogadható árfolyam. Nem hiszem, hogy nekünk most egy olyan árfolyamcélt kellene meghatározni, amivel a kormány elébe megy a jegybanknak, vagy megpróbál átlépni a jegybankon.

Azt gondolom, hogy ami viszont az állampapírok helyzetét illeti, fokozatosan vissza tudunk térni a finanszírozásnál, az államháztartás finanszírozásánál a piaci finanszírozásra, ez egy nagyon lényeges dolog. Az állampapírpiac normálisan működik, túljegyzik az állampapírokat, és a hozamok is csökkentek. Itt megint csak a tények kedvéért - attól, hogy régen volt, attól még nem kell rosszul emlékezni -, az tíz évvel ezelőtt sem volt, hogy a magyar állampapírokat az amerikai állampapírok szintjén jegyezték. Erre lehet, hogy valaki büszke lett volna, ha így van, de nem így volt.

Ugyanakkor van néhány nagyon lényeges dolog a módosító indítványok körül, illetve a költségvetésnél. Én nem gondolom azt, hogy ez a világ legjobb költségvetése lenne. Persze lehet egy kicsit túlozni, egy ellenzéki képviselőtől ez teljesen természetes, de azért próbáljunk meg megfelelő keretek között maradni. Ez a költségvetés pontosan azt szolgálja, hogy azok, akik nehéz helyzetben vannak, azok ne kerüljenek még nehezebb helyzetbe. Az egyensúly - mindenféle ellenzéki megjegyzés ellenére - nem öncélú, nem úgy gondoljuk, hogy az egyensúlyt kell mindenáron tartani. Az egyensúlyt azért kell megtartani, az államháztartásnak azért kell stabilan működnie, hogy a gazdaság mindenképpen olyan körülmények között tudjon működni, ami szolgálja a biztonságot. Ez jelenti a létbiztonságot és jelenti a közbiztonságot, jelenti azt, hogy a növekedést meg lehessen alapozni, és a foglalkoztatás az egyik prioritás. Ezen belül természetesen most a munkahely megtartása, megőrzése, és nyilván a későbbiekben a foglalkoztatás bővítése.

Már jeleztem az előbb, hogy itt tulajdonképpen a tisztelt ellenzéki képviselőknek a Költségvetési Tanáccsal van komoly vitája. (Babák Mihály: Nincs. Kibeszéltük.) A Költségvetési Tanács igen keményen megfogalmazta az álláspontját azokról a módosítókról, amelyek elhangzottak.

Egyébként szeretném megemlíteni, hogy nem lehet mindig ebben a nyertes-vesztes dichotómiában fölállítani a véleményeket. Egyrészt azért, mert olyan megjegyzéseket nem érdemes belemagyarázni ebbe a költségvetésbe, ami nincs benne, körülbelül ebben a mai vitában is harmincszor elhangzott a gyermekétkeztetés kérdése. A gyermekétkeztetésben nem lesz változás, ezt mindenki érzékelni fogja, mint ahogy a tejprogram is ugyanúgy megy tovább, egy felülről nyitott előirányzattal. Ugyanez vonatkozik arra is, hogy a művészetoktatás keretei adottak lesznek, és semmilyen körülmények között nem lehet azt mondani, hogy az önkormányzatok abszolút vesztesei lennének ennek a költségvetésnek. Az a támogatáscsökkenés, ami bekövetkezik, ez 4,7 százalék, ez elfogadható ahhoz képest, hogy természetesen, ha két év alatt kiesik egyhavi jövedelem a gazdaságból, akkor nem lehet azt mondani, hogy az önkormányzatok ebből semmit nem érzékelnek.

De szeretném jelezni az arányok kedvéért, hogy az összehasonlítható adatokat figyelembe véve 10 milliárd forintot vonunk ki a közoktatásból, az összesen 880 milliárdos keretből. Tehát azért látni kell, hogy itt elég jelentős összegekről van szó. Ehhez képest történik ez a csökkenés.

Amivel még szeretnék foglalkozni: nagyon lényeges, itt sok módosító érintette, a családok helyzete. A családok helyzetében igyekszünk azokat a feltételeket megteremteni, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az oktatás megfelelő szinten tovább folytatódhasson. A családi pótlékot nem tudjuk emelni, de nem nyúlunk hozzá, és a családi pótlék egyébként most a háromszorosa, mint nyolc évvel ezelőtt volt. Azt gondolom, ez nagyon lényeges dolog.

(17.40)

Ugyancsak szó volt a nyugdíjasok helyzetéről. Sajnálatos módon Harrach képviselő úr már nincs itt, ő idézte azt, hogyan nézett ki a nyugdíjasok helyzete nyolc évvel ezelőtt. Úgy tűnik nekem, hogy cserbenhagyta az emlékezete. De szeretném jelezni, hogy most, az elmúlt hét évben 30 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke. Az, hogy most a svájci indexálást megváltoztattuk, és a fogyasztói árindexszel növekszik a nyugdíjak értéke, az kimondottan kedvez most a nyugdíjasoknak abban a helyzetben, amikor a nettó keresetek nem nőnek.

Tehát úgy gondolom, hogy ez a költségvetés azokat a legfontosabb elemeket tartalmazza, amelyek a válságból való kilábalást helyezik előtérbe, és pontosan ez a cél ahhoz, hogy az ország nyugodtan működhessen a jövő évben is. Ezért azt gondolom, a parlamenten kívül nem osztják az önök véleményét, és mindenki érzékelni fogja azt, hogy február 5-én lényegesen magasabb fizetést vihet haza, azért, mert jelentősen csökken a személyi jövedelemadó; az oskolák nem fognak összeomlani, és az egészségügy is tovább fog működni. Tehát ez a költségvetés a jelen körülmények között azokat a legfontosabb elemeket tartalmazza, amelyek a normál működéshez szükségesek.

Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu