HÓNIG PÉTER közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Tételes észrevételeit a menetrenddel kapcsolatban örömmel venném, ha írásban is átadná nekem, mert odaadom a kollégáimnak, ugyanis 31-én szeretnénk lezárni a menetrendet végleges formában; ha addig még valamilyen technikai észrevételt tesznek, azt örömmel megnézzük és ellenőrizzük.

A Veszprém-Zirc vasútvonalon 2008-ban összesen 8484 fő utazott. A vonatonkénti átlagos utasszám 2006-ban 15 fő volt, 2007-ben 9 fő, 2009-ben pedig 5 fő. A vonal északi szakaszán ez az érték 17 utas. (Közbeszólásra:) Napi átlagost mondtam.

A vasútvonalak vizsgálata körültekintően, szakaszonként történik, a konkrét vonal Zirc-Veszprém szakaszán jelenleg vizsgáljuk a helyettesíthetőség lehetőségét. Ahogyan azt már egy korábbi válaszomban is elmondtam egyébként, ha úgy gondolják, hogy turisztikai szempontból ez a vonal fontos, akkor annak üzleti alapon való működtetésére továbbra is lehetőség van, hiszen a vonal technikailag ott lesz.

A közzétett vasúti menetrendtervezettel kapcsolatban hangsúlyozni szeretném, hogy a helyközi közlekedés átalakítása nem a vasútvonalak bezárásáról, hanem egy hatékonyabb, magasabb színvonalú szolgáltatás kialakításáról szól. Ennek keretében azon vasútvonalakon, illetve vonalszakaszokon vizsgáljuk a szolgáltatóváltás lehetőségét, ahol a vasúti forgalom alacsony, a közúti helyettesíthetőség pedig megfelelően biztosított, ezért a vizsgált vonalak között Győr-Moson-Sopron megye tekintetében a Csorna-Hegyeshalom-Rajka vasútvonal szerepel.

A vasúti megrendelésből kimaradó vonalak esetében a közforgalmú közlekedést autóbuszjáratokkal kívánjuk biztosítani. Ezek menetrendjéről a honlapunkon szintén fellelhetőek előzetes információk.

Ez a megoldás semmiképpen sem jelenti a térségek és a munkavállalási lehetőségek elzárását, hiszen Magyarországon a helyközi személyszállítási közszolgáltatásokat a települések mintegy kétharmadában (Az elnök csengetéssel a hozzászólási idő leteltét jelzi.) már eddig is autóbuszos forgalom biztosította.

Forrás: parlament.hu