ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Szeretném fölhívni Babák képviselő úr figyelmét, hogy integrációs támogatásra, kimondottan azokra a típusú tevékenységekre, amelyeket képviselő úr említett, ebben az évben 3,1 milliárd forint áll rendelkezésre, jövő évben ennél valamivel több. Ezenkívül közel 2 milliárd forint az ilyen típusú intézményekben dolgozó pedagógusok bérpótlékára, tehát a pedagógiai többletmunka elismerésére fordítható. Ezenkívül összességében 40 milliárd forintot nyitottunk meg ebben a hét évben uniós programokra, szintén ennek a tevékenységnek a támogatására.

Én azt gondolom, hogy itt források rendelkezésre állnak. Emellett persze én is nagyon jól tudom - és erről érdemes lesz majd beszélni, ha egyszer ez lesz a téma a parlamentben -, hogy ez bizony komoly erőfeszítéseket igényel fenntartótól, és komoly erőfeszítéseket igényel pedagógusoktól, kollégáktól. Sokfajta megoldást kell találni arra, hogy ez a munka még jobban menjen, és még hatékonyabb legyen, de ez nem azt jelenti, hogy el kell vetni ezt a dolgot, hanem azt jelenti, hogy jobban, hatékonyabban kell csinálni, és főleg azt, hogy nem szabad egy ilyen szakmai kérdésből politikai lufit, politikai zászlót csinálni, mert az valóban árt a gyerekeknek, és árt a pedagógusoknak.

Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu