BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony, a szólás lehetőségét. Nagyon sajnálom, hogy államtitkár úr nem értett meg. Különben gondjaival meg egyáltalán a mai világ problémáival, amivel foglalkozik, sok tekintetben sokszor szót értünk. Önök mondták, az önök frakciója mondta, hogy az okok feltárása elmaradt, hogy miért van jelen ma fegyelmi gond és különböző nevelési hatékonysági probléma az alapfokú oktatásban. Az okok feltárása elmaradt, azért mellétettem azt, hogy okozatból javaslat született. Én úgy gondolom, hogy ezt azért meg kellett volna érteni.
Én ténylegesen szeretnék együtt munkálkodni önökkel, de az elmúlt 8 év nem erre ad tanúbizonyságot, mégpedig azért, mert vannak dolgok, amelyekhez szűken ragaszkodnak, többek közt Szabó képviselő úr. Én sose mondtam azt, hogy az integrált nevelésnek nincsenek fontos oldalai. Csak tudja, mi kell mellé? A perszonális foglalkozás alkalmasint az ott problémás gyerekkel. Szükséges hozzá pénz, hogy a gyerekkel külön lehessen foglalkozni, és néha ki kell emelni őt. De erre nincsen pénz, kedves Szabó úr, jó, ha tudja! Ha azt mondják annak idején, hogy integrált oktatás, de amikor a gyerekkel gond van, külön pszichológusra, logopédusra, diszlexiaproblémákkal foglalkozó, nevelési tanácsadással foglalkozó pedagógusokra bízzuk, és kiemeljük az osztályból az ezekkel való foglalkozásokat, akkor rendben van. De ehhez nem adtak megfelelő pénzügyi forrást.
Tudják, az integrált oktatásról engem meg lehet győzni, hogy fontos, mert nem szakember vagyok. Nekem nagyon fontos viszont a pedagógusok véleménye. Az ő véleményük az, hogy ez elhibázott lépés, feltételek nélküli lépés és követelmény, és a szülők véleménye szintén ez. Bocsássanak meg: mi a francért vagyok én? Azért, hogy kiszolgáljam a szülőket, a gyereket. Az ő véleményük fontos számomra. Ha nekik nem tetszik, akkor én miért akarom rájuk erőltetni? És önök miért akarják ráerőltetni, ha nem adnak mellé feltételeket? Úgyhogy gondolják végig! Én úgy gondolom, nem én vagyok a hibás e tekintetben, és nem én gondolkodom rosszul, hanem önök talán nem látják a probléma gyökerét és lényegét. Tessenek elmélyedni benne!
Köszönöm. Legyenek fenntartók, akkor meglátják!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés