DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Szabó képviselő úr mindig kellő szelekcióval képes hallgatni a szövegeket. Képviselő úr, én azt mondottam, és azt mondom most is, hogy a buktatás kérdése abból a szempontból egy kulcskérdés, hogy mi az üzenete. Az az üzenete, hogy ha tilos ilyet megcselekedni, függetlenül attól, hogy az a gyerek tud-e olvasni vagy nem tud olvasni, akkor is továbbmegy a második osztályba, meg ha nem tud olvasni a második osztály végén, továbbmegy a harmadik osztályba, és nincs következménye - ez az üzenete.

Hogyha ezt ön jónak tartja, akkor szíve-lelke rajta, én nagyon rossz gyakorlatnak tartom, bevallom őszintén. És megkérdezhetem én is, hogy képviselő úr, ön szerint egy pedagógusnak akkor az a feladata, hogy megőrüljön egy renitens gyerek miatt, és a másik 25-öt se tanítsa meg semmire, vagy tanítsa meg a másik 25-öt valamire, és azt az egy renitenst pedig lehetőleg akkor különítsék el a többitől. Lehet választani, én az utóbbira szavazok.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban. - Dr. Szabó Zoltán: Tanítsa meg mind a 26-ot!)

Forrás: parlament.hu