ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném megköszönni a felszólalását, hiszen a magyar Filharmóniai Társaság megérdemli ezt az elismerést, és azt is köszönöm képviselő úrnak, hogy megemlékezett erről az új, nagyon értékes és nagyon fontos zenei kezdeményezésről is. Ez a koncertsorozat, azt hiszem, hogy ismét hozzájárult ahhoz, hogy a Filharmóniai Társaság értékét bemutassa, és megmutassa azt a többletet, amit az ország számára valóban az elmúlt, most már sok évtizedben a Filharmóniai Társaság nyújtott.

Ha megengedi, a képviselő úr hozzászólásának nem is ehhez a részéhez szólnék hozzá, hanem inkább ahhoz a részéhez, amelyik a társaság anyagi és szakmai biztonságát illeti. Mint a képviselő úr is jól tudja, a Filharmóniai Társaság sajátos működési formája, az Operaházhoz fűződő kapcsolata, a társaságban, illetve a zenekarban fellépő művészek jogi státusa miatt nem fér bele semmilyen skatulyába, semmilyen kategóriába. Éppen ezért az előadó-művészeti törvény által felállított kategóriákba se préselhető bele ez a nagyon egyedi és nagyon sajátos forma.

De szerencsére a törvényalkotásnál az Országgyűlés gondolt erre a lehetőségre, és az előadó-művészeti törvény 4. § d) pontja lehetővé teszi azt, hogy a kiemelkedő művészeti értékű, de az előadó-művészeti törvény kategóriájába bele nem férő művészeti kezdeményezésekkel az oktatási és kulturális miniszter külön hosszú távú, öt évre szóló és megújítható közszolgáltatási szerződést kössön.

A 2010-es év vonatkozásában ilyen kezdeményezés érkezett a tárcához. Az a szándéka a tárcának, hogy létrejöjjön ez a szerződés, létrejöjjön ez a megállapodás, azonban természetesen ennek feltétele az, hogy befejeződjön a költségvetési vita, és lássuk, hogy milyen források állnak a tárca rendelkezésére, mi is pontosan az az összeg, amit ebben a szerződésben meg tudunk ígérni, és utána ezt teljesíteni tudjuk.

Tehát szeretném megnyugtatni a képviselő urat és a magyar zenebarátokat, hogy a Filharmóniai Társaság támogatása, finanszírozása a következő években is biztosított. Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu