KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselőtársaim! Annak ellenére, hogy az indítványtevők nem jelentkeztek, két mondatot engedjenek meg. A ma benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslatokat a kormány támogatta. Ismert, hogy a médiatörvény módosítása alapján a feliratozással, illetve a jelnyelvi tolmácsolással közvetített műsoridő 2010-ben naptári évenként két óra lesz, majd 2014-ig minden évben két órával növekedik ez a műsoridő-kötelezettség.
A módosító indítványok az első időszakban célzottá teszik a feliratozást, úgymint a fogyatékosoknak készült műsorok esetében, a közérdekű közlemények esetében, illetve a hírműsoroknál. Azt hiszem, hogy ezek evidenciák. Ennek kapcsán a kötelezettséget az indítvány szerint minden áldott napon reggel 6 óra és este 24 óra között kell eszközölni. Mindkét indítványt támogatja a kormány.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés