DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Pontosítani szeretnék néhány dolgot. Elhangzott, hogy a fogyatékosok bizony több pénzt kapnak; kérem szépen, ez így nem igaz. Azonnali kérdés formájában 2009. október 19-én tettem fel azt a kérdést, miszerint az idei 207 millió forinthoz képest a most kialkudott összeg is kevesebb. Eredetileg a költségvetésben 50 millió forint szerepelt (Babák Mihály: Ennyit terjesztettek be!), tehát az csúsztatás, amit képviselő úr mondott.
A következő, Szabó képviselő úr mondta az igazságot; én a véleményemet szoktam mondani; én is úgy gondolom, hogy az az igazság, de azért ez egy komolyabb filozófiai kategória. A harmadik: mentőállomásokról volt szó. A benyújtott módosító indítványban egy szó nem volt a mentőállomásokról. A mentőállomások korábbi, kormányprogramban szereplő beruházások voltak, nyilvánvalóan a most megvalósulók is odatartoznak. Valóban van egy európai uniós összeg, amely mentőállomásokról szól - ugyan nem láttunk belőle még egy fillért se, de bízunk benne, hogy megérkezik -, és a módosító indítványban egy szó nem volt mentőállomásokról, úgyhogy az Országos Mentőszolgálat büdzséjét bővítő 5 milliárd forintban nem volt egy szó sem mentőállomásról; mentőautóról, sok mindenről volt szó (Az elnök csenget.), úgyhogy a pontosság kedvéért, úgy gondolom, ezt mondani szükségeltetik.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés