DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Én készséggel elhiszem, hogy önök nagyon szeretnék romokban látni ezt az országot, bizonyítékául annak, hogy hogyan kormányzott a Szocialista Párt két cikluson keresztül, de az önök legnagyobb sajnálatára az ország nem hever romokban. 8 százaléknyi gazdasági visszaesés két év alatt kétségkívül volt, de Mádi képviselő úrnak abszolút nincsen igaza, nem Magyarország esett vissza legjobban: Szlovákia jobban visszaesett, Románia jobban visszaesett, a balti térségről ne is beszéljünk; Írországban a közszolgálatban állók jövedelmét 20 százalékkal kellett megkurtítani a válság miatt, Izlandról pedig már a McDonald's is kivonult.

(14.10)

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt mondja Babák képviselő úr, hogy ne vegyünk már el többet a nyugdíjasoktól, mert elvettük a 13. havit, meg sújtja őket az infláció, meg sújtja őket az áfaemelés.

Képviselő Úr! Ugye, az áfaemelés meg az infláció nem két külön kategória, szeretném jelezni, mert az áfaemelés hatása is az, hogy növekednek az árak, ezt nevezzük inflációnak. Az infláció pedig a nyugdíjasokat nem sújtja, tekintettel arra, hogy legalább az inflációval lépést tart a nyugdíjak emelkedése. Egyébként annál gyorsabban fog emelkedni, ahogy államtitkár úr mondta. (Kontur Pál: És gazdagok a nyugdíjasok! Igazad van! - Babák Mihály a karzaton ülőkre mutatva: Kérdezd meg őket, majd ők megmondják! - Az elnök csenget.)

Mindenesetre pillanatnyilag az igaz, hogy a 13. havi nyugdíjat kénytelenek voltunk elvenni tőlük, valóban, azt a 13. havi nyugdíjat, amire mi 2001-ben javaslatot tettünk, és önök leszavazták. Aztán 2002-ben, amikor hatalomra kerültünk, akkor megvalósítottuk, és most, amikor nem tudjuk folyósítani, átmenetileg felfüggesztjük, de nem töröltük el. (Babák Mihály: 2009-ben nem fizették ki! - Az elnök csenget.) Azt mondtuk, hogy átmenetileg nem tudjuk fizetni. Mindenesetre, képviselő úr, akik el akarnak még venni a nyugdíjasoktól, azok nem mi vagyunk, hanem önök; jégpályára, dísztérre, kétszintes útkereszteződésre a Nyugdíj-biztosítási Alaptól óhajtanak elvenni.

Tisztelt Képviselő Úr! Erről tessék talán beszélni! (Taps az MSZP padsoraiban. - Közbeszólások ugyanonnan: Így van!)

Forrás: parlament.hu