DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm szépen. Szomorú vagyok, elnök úr, tisztelt Puskás képviselő úr, mert tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy mi van napirenden, majdnem mindig ugyanazokat a szlogeneket tetszenek ismételgetni.
Itt van ez a 250 milliárdos forráskivonás is. Megint csak el kell mondanom a gyanútlan nézőknek, hogy válság idején és az azt megelőző időszakban nem volt lehetősége a kormánynak a pénzügyi helyzet miatt gyakorlatilag az egészségügy költségvetését úgy és olyan mértékben emelni, ahogy egyébként ez normális körülmények között indokolt lett volna. De ezt önök úgy állítják be, mint egy forráskivonást - azt gondolom, hogy vigyázni kell ezekkel a megfogalmazásokkal.
Ami pedig az egészségügyi, fogyasztóvédelmi indexre való hivatkozást illeti, már az előbb mondtam, hogy vigyázzunk ezekkel az összehasonlításokkal. Akkor voltunk hetedikek, amikor tíz-egynéhány országot néztek. Idén már 33 országot néznek, egészen más szempontok szerint. Egy picit több szakmai alázattal kezeljük, tisztelt képviselőtársaim, ezeket a kérdéseket, és olvassuk már el, hogy ha egyébként a kezünkbe vesszük ezeket az összehasonlításokat, ezeket az anyagokat, hogy valójában miről szólnak.
Még egy dolog: az a baj, hogy úgy látom - már elég sok hozzászólást meghallgattunk -, ellenzéki oldalról nem nagyon látom, hogy egyébként elmondták volna azon túl, hogy elmondják, hogy mi a bajuk még csak nem is ezzel a törvényjavaslattal, hanem az alaptörvényekkel. Rendben van, hogy egy-két megjegyzést tesznek, hogy mi az, ami nem jó benne, de mit csináljunk, mit javítsunk, hogyan korrigáljunk benne, tehát mit változtassunk, sajnos - ezt a törvényjavaslatot, amit most tárgyalunk, ezt tegyük jobbá - ebben nem nagyon érzem a partnerséget, a konkrét javító szándékot.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés