ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Ön úgy fejezte be, hogy a magyar polgárok egészségi állapota javult az elmúlt időszakban. Én szeretnék egy dologra rávilágítani, amit Nagy Kálmán is és Mikola István is érintett az expozéjában, s ez a kistelepülések kérdése.
Hála annak, hogy Devecserben van egy nagyon súlyos cukorbeteg, aki azt mondta, nem szeretné, ha a térségben olyan állapotba kerülnének az emberek, mint amilyenben ő maga is van, létrehozta a Somló és Környéke Cukorbetegek Egyesületét. Az elmúlt időszakban megközelítőleg harminc településen jártunk, jómagam is elmentem vele, mert érdekelt, hogy a térségben milyen állapotok vannak. Itt jön be a törvényben a betegrögzítés, az adatszolgáltatás, az információ kérdése. Nagyon súlyos állapotok vannak, higgye el nekem! Több mint ezer mérést végeztünk ezzel a beteg emberrel együtt, aki az életét tette fel arra, hogy megpróbál másokon is segíteni. Mindezt 60 ezer forint nyugdíjból - ahogy ezt egyszer már elmondtam önnek -, ráadásul 40 ezer forint a gyógyszer- és egyéb más ellátási költsége; mégis teszi és csinálja.
A hét végén lesz Veszprémben a Cukorbetegek Egyesületének egy rendezvénye. Ha miniszter úr esetleg személyesen ellátogatna oda, rádöbbenne arra, hogy a vidéki kistelepüléseken milyen állapotok vannak. Volt olyan, hogy én magam is ott voltam egy szűrésen, és mentőt kellett hívni, mert annyira súlyos volt a páciens állapota, olyan magas volt a cukorszintje, hogy egyszerűen a rosszullét kerülgette. Szóval, hihetetlen az, ami a kistelepüléseken van, s erre mindenképpen szeretném a figyelmet felhívni.
De ha ön is úgy érzi és úgy látja, nagyon szívesen átadom önnek azt az összeállítást, amit ez a beteg ember készített. Katasztrofális helyzetben vannak a vidéki kistelepüléseken az emberek, az állampolgárok az ellátás területén, az információ területén. Államtitkár asszonynak is mondom, hogy két héttel ezelőtt egy 13 éves cukorbeteg gyerek kérdését próbáltuk meg rendezni. Ezeken kellene változtatni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés