BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Micsoda különbség van azért a két dolog között! Amikor a parlamenti pártok szakpolitikusai összefognak annak érdekében, hogy olyan intézmények jöjjenek létre Magyarországon a kormány mellett parlamenti szinten vagy a parlament fölötti szinten, az érdekképviseletek betagozódásával, hogy az egy jelentős pozitív környezeti változást és környezetbiztonságban bekövetkező változást hozzon az ország életében; és micsoda különbség az, amikor arra szövetkeznek képviselők, hogy a korábban, mondhatjuk azt, sok tekintetben konszenzussal előkészített Vásárhelyi-terv vonatkozásában egy jelentős visszalépés történjék, és a korábbi pozitív környezeti pontok, környezetbiztonsági pontok részbeni törlésével egy alacsonyabb szintre, komplexitását illetően környezetgazdálkodási, környezetvédelmi, tájgazdálkodási szempontból, vízgazdálkodási szempontból a komplexitását háttérbe szorítva egy alacsonyabb szinten határozza meg a Vásárhelyi-terv jövőjét. A két dolog tehát nem hasonlítható össze egymással, amikor egy pozitív, előremutató feladat megvalósítására szövetkeznek képviselők, és amikor egy meglévő, jónak mutatkozó program - volt, aki azt mondta, hogy kiherélésére, én inkább azt mondanám - degradálására szövetkeznek.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés