DR. DRASKOVICS TIBOR igazságügyi és rendészeti miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Meggyőződésem, hogy Magyarország nehéz döntés előtt áll. El kell dönteni, hogy a törvényeket és a szabályokat betartó, tisztességesen működő európai ország lesz-e, vagy megmarad a képzeletbeli folyó innenső oldalán, ahol persze jogállam van, a törvény az úr, de a szabályokat nem kell túlságosan komolyan venni, és a gyarapodásnak csak egyik útja a versenyben való kemény, tisztességes helytállás. Tudjuk jól, a világ, de még Európa is megosztott ebben a tekintetben. Jól ismerjük a különbséget például az észak-európai és a dél-európai országok között. Magyarország, úgy tűnik, mint sok minden másban, a korrupció tekintetében is inkább a dél-európai mintát látszik követni. De feltehetjük a kérdést, hogy vajon törvényszerű-e, hogy nálunk nagy az adóelkerülés, sok a közlekedési baleset, mert nem tisztelik a szabályokat, és az ügyeket gyakran kerülő úton lehet intézni. Ez valami isteni rendelés következménye, vagy saját amúgy leküzdhető hibáink eredménye?

Meggyőződésem, és ez a kormány meggyőződése is, hogy rajtunk, a politika és a jog döntéshozóin múlik elsősorban a változás, rajtunk múlik, hogy megépítjük-e azt a hidat, amin az ország átmehet ennek a képzeletbeli folyónak a túlsó partjára, oda, ahol nagyobb a rend és tisztábbak a viszonyok. A szabályok kijátszásának, a korrupciónak, a mutyizásnak a gyakorlatát pedig ott hagyjuk azon az innenső parton, ahol nem is fél lábbal, inkább mind a kettővel még ott vagyunk.

A rendszerváltás óta - és ebben semmi cinizmus nincs - valamennyi kormány szavakban mindenképpen, de azt hiszem, szándékban és bizonyos tettekben is komolyan gondolta, hogy határozott lépéseket tesz a korrupció ellen. Voltak is lépések, jogszabály-módosítások és mások, intézkedési tervek, születtek is bizonyos eredmények, de ha körülnézünk az országban, ha olvassuk a közvélemény-kutatásokat, pontosan tudhatjuk, az ország ma láthatóan úgy érzi, hogy a széles értelemben vett korrupció az egyik legsúlyosabb problémája, olyan, ami gazdasági, de ezen túlmenően morális értelemben is súlyos károkat okoz.

A különböző, tudományosnak tekinthető felmérések ezt a közérzületet jórészt alátámasztják. Azt mutatják, hogy az Európai Unió tagországainak alsó harmadában vagyunk a gazdaság és a politika tisztaságát tekintve. Vannak nálunk rosszabb helyzetben lévők, de a többség bizony nálunk jobb helyzetben van. Az érzéseink, ahogyan erről a kérdésről gondolkodunk és beszélünk, még a felmérések eredményénél is sötétebb képet mutat. Ennek a helyzetnek persze van bizonyos haszna is, lehet búsongani, önostorozni és jó keményen egymásra mutogatni. Meg lehet mondani, hogy az összes többi vállalkozó, aki a közbeszerzésen indul, rettentően korrupt, a másik politikai párt vagy az összes politikai párt, amelyik nem én vagyok, bizony velejéig korrupt, és éjjel-nappal mutyizik, én persze bizonyosan nem, és rettenetesen fel vagyok háborodva. Ez lehet, hogy színháznak jó, lehet, hogy még szavazatszerzésre is alkalmas, de hogy nem viszi előre az országot, az egészen bizonyos.

Azt a hidat, amiről beszéltem, csak erős és közös elhatározással, tiszta, de kemény kézzel lehet felépíteni olyan intézkedésekből, amelyek változást mutatnak, és változást idéznek elő; olyan intézkedésekből, amelyek érthetőek az emberek, a vállalkozók és a döntéshozók számára egyaránt, amelyekből világos, hogy az állam elszánta magát, és megváltoztatja a játékszabályokat, elszánta magát, és kikényszeríti ezeknek a játékszabályoknak a betartását.

A kormány olyan javaslatot terjesztett ennek a két törvényjavaslatnak, illetve az országgyűlési határozat tervezetének a formájában a Ház elé, amely megítélésünk szerint képes megváltoztatni a játékszabályokat, és garanciát teremt arra, hogy ki is kényszeríti ezeknek az érvényesítését. Sokan, tudom, mondják, a sajtóban is megjelenik, a parlamentben is elhangzott, hogy ez naivitás vagy legfeljebb jó szándékú blöff, hiszen ezt úgysem lehet elérni. Nekik szerintem az a válasz, hogy bár nem sok, de van kevés jó, pozitív példa, olyan, amely az asztalon fekvő javaslat realitását alátámasztja, megerősíti.

Hadd mondjak három példát az elmúlt évek határozott kormányzati lépéseivel és annak eredményeivel kapcsolatban! Azt mondtuk, szinte magyar átok a tb-járulék fizetésének elkerülése, és lehetett olyan intézkedéseket tenni, nem könnyű, nem népszerű lépéseket, amelyek százezreket hoztak vissza a tisztább viszonyok, a járulékfizetés körébe. Azt tapasztaltuk húsz éven keresztül, hogy a közlekedési szabályok negligálása majdnem elkerülhetetlen, hogy a balesetek száma monoton növekszik, és egyre többen halnak meg az utakon; és lehetett nagyon gyorsan változást elérni, és nem kellett hozzá semmi különös, csak elhatározottság, világos szabályok, következetes jogérvényesítés.

Néhány évvel ezelőtt attól volt hangos az ország, hogy az európai uniós pénzek körül miféle disznóságok történnek vagy történhetnek. Akkor a kormány vett egy nagy levegőt, és egy olyan törvényjavaslatot terjesztett a Ház elé, a Ház pedig elfogadta, ami példátlanul szigorú átláthatósági szabályokat vezetett be ezen a területen, és úgy tűnik, hogy csönd lett, láthatóan azért, mert mindenki megnyugodhatott, nincs tere a visszaéléseknek itt, hiszen olyanok a szabályok, hogy azonnal felszínre kerül, ha bárki megsértené akár a jogszabályokat, akár a jó erkölcs ezen a területen is érvényesítendő követelményeit. Kellően átfogó és újszerű lépésekkel új magatartást lehetett tehát előidézni, ha úgy tetszik, kikényszeríteni. Ennek persze az volt a feltétele, hogy az állam maga is hajlandó volt a változásra.

A korrupció, amit egyébként az asztalon fekvő javaslatcsomag sokkal szélesebben ért, mint a büntetőjogi vesztegetés viszonylag szűk területen, persze jóval bonyolultabb, összetettebb társadalmi jelenség, mint a gyorshajtás, tehát lényegesen nagyobb erőfeszítésre és valószínűleg hosszabb időre is lesz szükség a változáshoz, de a megoldás receptje meggyőződésem szerint hasonló. Világos, mindenki számára érthető, egyértelmű játékszabályokra van szükség, olyan következetes ellenőrzési mechanizmusokra, amelyek feltárják a játékszabályoktól való eltérést, kemény, mindenki számára érthető és már messziről is súlyosnak tűnő szankciókra és olyan jogérvényesítésre, amely lényegében kikerülhetetlenné teszi a szankciók alkalmazását mindazokkal szemben, akik megsértik a játékszabályokat - ha úgy tetszik, fafejűen következetes jogérvényesítés.

(8.50)

A párt- és kampányfinanszírozás átalakításáról, a tisztességes eljárás védelméről, a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról, a közbeszerzési törvény módosításáról szóló törvényjavaslatok és a közszféra etikai szabályainak alapelveiről szóló országgyűlési határozattervezet épp ennek az új szabályrendszernek, új ellenőrzési mechanizmusnak, újfajta jogérvényesítésnek a legfőbb szabályait és intézményeit kívánja megteremteni.

Felteszem, néhányan meglepődtek, amikor a felsorolást a párt- és kampányfinanszírozással kezdtem. Formailag persze nem része ennek a javaslatcsomagnak. Tartalmi értelemben azonban nagyon is az. Meggyőződésem, hogy ebben a Házban mindenki tisztában van ezzel. Minden képviselő pontosan érti, miért van szükség a párt- és kampányfinanszírozás átalakítására, tudja, hogy az elmúlt évek sok-sok elemzése, nemzetközi tapasztalatok meg a közvélemény is úgy érti és úgy tudja, hogy ez az a terület, ahol elsősorban lépni kell.

Ha ennek szabályai átláthatók, kikerülhetetlenek és kikényszeríthetőek, akkor a társadalom nemcsak példát lát arra, hogy a politikai elit változni - méghozzá a tisztulás irányába változni - kíván, de egyúttal megszűnik a korrupció egyik fő hajtóereje is. Ezért kezdeményezte a kormány már évekkel ezelőtt és kezdeményezi újra és újra a szocialista frakció is az ezzel kapcsolatos szabályok megalkotását, mert meggyőződésem, hogy nem halasztható tovább a színvallás ebben a kérdésben minden párt és minden képviselő részéről.

A párt- és kampányfinanszírozás az első és legfontosabb beavatkozási terület, de van még néhány. Ezeket - és nyilván ezek jó megválasztását - az eredmények elérésének kulcskérdése, nemzetközi tapasztalatok, hazai és nemzetközi civil és más szervezetek ajánlásai és a kormány antikorrupciós tanácsadó testületének ajánlásai, az ennek alapján alkotott stratégia alapján célszerű megválasztani. Az első tehát a párt- és kampányfinanszírozás.

A második a hallgatás törvényének megtörése. Azért tűnik kiirthatatlannak a korrupció, mert akik teszik, jól felfogott érdekből hallgatnak, akik igazán tudnak a konkrét cselekményekről, azok általában nem mernek megszólalni, a sértettek, a kárt szenvedettek, mi, tízmillióan, a közérdek és a bennünket képviselő hatóságok pedig nem tudnak eleget, főleg nem elég konkrétumot. Tehát párt- és kampányfinanszírozás, a hallgatás megtörése.

Annak érdekében, hogy a hallgatást meg lehessen törni, kell megalkotni a kormány javaslata szerint - és e tekintetben minden ezzel foglalkozó nemzetközi és hazai civil szervezet és nemzetközi egyezmény egyetért - kell megalkotni a bejelentővédelem és a bejelentők ösztönzésének szabályait. Sokan mondják: miért akarja a kormány a besúgók, a feljelentők országává tenni Magyarországot? Egyáltalán nem ez a szándék. De meggyőződésünk, hogy sokkal súlyosabb közérdek fűződik ahhoz, hogy a korrupciós cselekmények felszínre kerüljenek, mint ahhoz, hogy azokat a morális dilemmákat, amelyek egyébként az életben ettől függetlenül is megvannak - ha valaki disznóságról tud, de hallgat -, a felszínre hozzuk.

A javaslat egyébként nem általában és nem a sárga irigység alapján kívánja a bejelentőket, ha úgy tetszik, a feljelentőket ösztönözni. Azt mondja, hogy azok tudhatnak a legtöbbet segíteni a korrupció felderítésében, akik munkahelyükön, munkaviszonyuknál, foglalkoztatási viszonyuknál fogva tudomást szereznek ilyen cselekményekről. Ők elsősorban azon vállalatok dolgozói, akik a korrupció haszonélvezői, vagy azoknak a döntéshozó szervezeteknek az alkalmazottai, ahol a tisztességes eljárás szabályainak megkerülésével születik egy-egy döntés. Ha nekik védelmet tudunk biztosítani, ha számukra mérsékelni vagy megszüntetni tudjuk azt a kockázatot, amit amiatt éreznek - okkal vagy ok nélkül -, hogy őket esetleg retorzió érheti, akkor bizonyos vagyok abban, hogy ők, akik tudnak ezekről a jelenségekről - ha nem kell félniük, sőt ehhez anyagi érdekük is fűződhet -, bizony nagy számban fogják elmondani azt, amit tudnak, akkor pedig megindíthatók a szükséges eljárások tisztességesen, törvényesen, átlátható módon.

Persze, ha valaki rosszhiszeműen él ezzel a lehetőséggel, akkor nézzen szembe a megfelelő következményekkel, legyen ez akár a hamis vád bűncselekménye vagy éppen a törvényjavaslat által bevezetni kívánt bírság. Ha a képviselők úgy ítélik meg, hogy ez a bírság nem kellő visszatartó erővel bír, akkor nyilván ennek mértékéről lehet és érdemes vitát folytatni a továbbiakban.

A harmadik terület, ahol a kormány szerint lépni kell vagy ha úgy tetszik, beavatkozási pont, a tisztességes eljárás védelme. Ez pedig, úgy gondolom, némi magyarázatot igényel.

A korrupciót kétféle értelemben szoktuk általában használni; leszűkítve a büntető törvénykönyv alapvetően vesztegetésre vonatkozó szabályaiban leírt tényállásokra, amikor valaki előnyt ad, ígér, kér, elfogad valaminek az érdekében, hogy valamit ne úgy tegyen, ahogy egyébként tenne. És van a korrupciónak egy ennél jóval szélesebb, ha úgy tetszik, hétköznapibb értelme, amikor a szabályok vagy a szabályokhoz kapcsolódó erkölcsi normák megszegésével jutnak valakik - hozzáteszem: jellemzően valaki másnak a rovására - olyan anyagi vagy más előnyhöz, amilyenhez egyébként nem jutottak volna.

Lehet persze, hogy emögött időnként ott van a Btk.-beli vesztegetés, de nem feltétlenül van így. A vesztegetésre ma is van szabály. Ezt olyannyira nem akarja a kormány érinteni, hogy javaslatunk szerint ennek büntetési tételét emelni is lenne célszerű. A kormány javaslata tehát nem a meglévő büntetőjogi fellépés helyett, nem azt szűkítve, hanem amellett, a törvényes fellépés lehetőségét bővítve kíván a széles értelemben vett korrupció ellen fellépni.

A tisztességes eljárás azoknak az elveknek, értékeknek és szabályoknak - törvényi és más szabályoknak - az összességét jelenti, amelyekre egyébként az Alkotmánybíróság több határozatában is utal; ami nemcsak arról szól, hogy kinek mi jár, és milyen határidőben kinek kell döntést hozni, hanem arról is, hogy pártatlanul kell döntést hozni, arról is, hogy a mérlegelési joggal tisztességesen kell élni. Van tehát ennek egy csomó olyan eleme, ami nem valamilyen szabály egyértelmű betartásához vagy megsértéséhez kapcsolódik, hanem elvek és értékek követéséről, a tisztesség amúgy alapvető polgári erényének következetes számonkéréséről és érvényesítéséről.

A kormány tehát azt javasolja, hogy alkottassék törvény a tisztességes eljárás védelméről, teremtsük meg a törvényes fellépés lehetőségét azokkal a magatartásokkal szemben, amik a vesztegetést mintegy szürkezónaként körülölelik, amiket a köznyelv általában mutyizásnak vagy valami hasonló módon szokott leírni, aminek létezését kis és nagy ügyekben rendre tapasztaljuk, és amivel szemben alig van ma eszközük.

Mik lennének az új eszközök? Ha sérül a tisztességes eljárás követelménye, és ebből valakinek anyagi előnye származik, e két együttes feltétel megléte esetén a törvényjavaslat szerint új típusú, a magyar jogban eddig nem vagy legalábbis ezen a területen nem ismert és nem alkalmazott szankciók alkalmazására kerülhet sor, és az is érdekes, hogy kivel szemben. Olyanokkal szemben, akik a széles értelemben vett korrupció haszonhúzói, akik ebből anyagi vagy más előnyre tesznek szert, de bizony ma valódi kockázatot nem viselnek e magatartásuk miatt; ha úgy tetszik, kockázatmentesen, a nagy nyereség reményében mutyizhatnak.

(9.00)

Két fő csoportot jelöl meg a törvényjavaslat ilyenként, velük szemben teszi lehetővé szankció alkalmazását. Az egyik csoport azoknak a vállalkozásoknak a tulajdonosai, akiknél az anyagi előny lecsapódik. Gondoljunk csak bele: egy kicsit tisztességtelenül bonyolított közbeszerzés, aminek révén valaki megszerez egy üzletet, vagy olyan áron szerzi meg az üzletet, ami magasabb, mint amit tisztességes versenyben el tudott volna érni. Ebből kinek van előnye? Annak a vállalatnak, pontosabban azon vállalat tulajdonosainak, amelyik ezt elérte. Ma ők ezért a magatartásért nagy kockázatot nem viselnek, még ha sikerül is a büntetőjog valamelyik tényállásának megsértését bizonyítani, ebben bizonyosan nem, vagy csak egészen ritka esetben fogják tudni elmarasztalni a tulajdonosokat. Ők valahol messze hátul vannak, de élvezik ennek hasznait.

A javaslat most azt mondja, ha megvalósul a tisztességes eljárás követelményének megsértése, és anyagi előny származott ebből, akkor az első lépés, hogy ezt az anyagi előnyt el kell vonni. Jobb helyzetbe tisztességtelenség révén senki ne kerülhessen.

De valószínűleg ez még nem lenne elég visszatartó erejű, ezért a javaslat azt mondja, hogy nagyon komoly, az előny mértékét elérő összegű bírsággal sújtassék az, aki ezt az előnyt megszerezte. Ez már így együtt, hogy kétszer annyit kell visszaadni, mint amihez hozzájutottam vagy hozzájutottam volna, ez bizony már valószínűleg elgondolkodtatja azokat a tulajdonosokat, akiknek cége a nem tisztességes útra kíván lépni.

És van egy másik kör: azok a vállalatvezetők, akik tudnak, vagy ha feladatukat jól végzik el, tudniuk kellene arról, hogy cégüknél valami ilyen tisztességtelen magatartás történik. Úgy gondolom - és ezt tartalmazza a javaslat -, a helyes lépés, ha őket attól a foglalkozástól, amelyet gyakorolnak - a cégvezetés - el lehet tiltani. Ezért a javaslat azt tartalmazza, hogy megfelelő peres eljárásban ettől a tevékenységtől őket vagy kötelezően, vagy kisebb súlyú jogsértés esetén opcionálisan el lehessen tiltani. Ez megint a kockázatot növeli egy olyan érdekelti kör számára, aki ma eddig tulajdonképpen kockázatmentesen vagy viszonylag kis kockázattal vehetett részt a mutyizásban.

Úgy gondolom, az elmúlt hetek vitái alapján célszerű lenne ezt a lehetőséget megfogalmazni - egyébként ezt a törvényjavaslat közvetlenül még nem tartalmazza, de módosító indítvánnyal, úgy gondolom, indokolt lenne, hogy bekerüljön -, hogy azok a döntéshozók, akik a tisztességes eljárás szabályainak megszegésével hozzájárultak az ilyen anyagi előny megszerzéséhez, túl azon, hogy természetesen fegyelmi felelősséget viselnek, ha pedig bűncselekményt követnek el, akkor értelemszerűen büntetőjogit, ugyanígy legyenek eltilthatók a foglalkozás gyakorlásától, mint a vállalatvezetők.

Ezek az új szabályok meggyőződésünk szerint olyan széles ellenérdekelti kört hoznak létre a korrupcióval szemben, ami mind a megelőzésben, mind a felderítésben jelentős eredményekhez vezet. Szeretném újra aláhúzni: mindez nem a meglévő versenyhatósági, közegészségügyi, fegyelmi, büntetőjogi vagy más eljárások és szankciók helyett, hanem azok mellett, azokat kiegészítve érvényesül.

A következő beavatkozási terület az új eljárások, új szankciók érvényesítéséhez szükséges intézményi megoldások létrehozása. E tekintetben természetesen nagyon sokféle modell képzelhető el. A nemzetközi tapasztalatok is sokfélék. A kormány - elemezve a különböző alternatívákat - legésszerűbbnek és legköltséghatékonyabbnak azt látta, ha a Közbeszerzések Tanácsának szervezeti továbbfejlesztésével, e szervezet, amelyik egy autonóm államigazgatási szervezet, feladatainak kibővítésével hozza létre az intézményi kereteket; egy olyan erős, független és elkötelezett intézményt, független mindenki mástól, és elkötelezett saját küldetésének érvényesítése mellett, amelyik a közélet és a gazdaság megtisztításának katalizátora lehet. Nem azt várjuk tőle, hogy egymagában megoldjon minden problémát, de élve az új hatáskörökkel, megindíthatja azokat a folyamatokat, amelyek elvezetnek a közélet és a gazdaság érdemi tisztulásához.

A következő beavatkozási terület - megint csak támaszkodva a nemzetközi szervezetek ajánlásaira és az itthon kidolgozott stratégiára - a korrupciós helyzetek kiküszöbölését célozza. E tekintetben két fő javaslatot teszünk az asztalra. Az egyik a közbeszerzési törvény olyan módosítása, ami lényegesen növeli az átláthatóságot és ennek garanciáit, többek között azzal, hogy megteremti az átláthatósági megállapodások működésének személyi, intézményes és eljárási feltételeit, másrészt pedig azzal, hogy azokat az ajánlatkérői szerepeket, amelyek ma egyetlen szereplőnél, az ajánlatkérőnél magánál kombinálódnak, különböző szereplőkre osztja szét, legalábbis bizonyos eljárások esetében, és ezáltal nagyobb garanciát teremt arra, hogy egyetlen szempont, a legjobb ajánlat kiválasztásának szempontja fog érvényesülni.

Azt javaslom egyébként, hogy a törvényben szereplő megoldások mellett módosító indítvánnyal egészüljön ki ezeknek az átláthatóságot szolgáló megoldásoknak a sora egy olyan honlap kialakításának kötelezettségével - ezt nyilván célszerűen a Közbeszerzések Tanácsa, illetve az újonnan átalakítandó hivatal működtethetné -, ami hasonlóan a pályázati összeférhetetlenségről szóló törvényben meghatározott honlaphoz, kereshető elektronikus módon, mindenki számára nyilvánosan tartalmazná valamennyi közbeszerzés, valamennyi döntéshozó, valamennyi ajánlatkérő releváns adatait, ideértve természetesen maguknak a döntéshozóknak és ajánlattevőknek a gazdasági érdekeltségeit, de ugyanígy közvetlen hozzátartozóik gazdasági érdekeltségeit is.

A korrupciós helyzetek kiküszöbölését szolgálná az etikai kódexek rendszerének kialakítása. Nemzetközi tapasztalat az, hogy a döntéshozók körében, legyen ez közigazgatás vagy igazságszolgáltatás, a törvények nem nyújtanak az érintettek számára kellő eligazítást. A törvényeket ki kell bontani, részletezni kell. A törvény a pártatlanság követelményéről szól, de hogy ezt milyen mértékű vagy jellegű ajándék elfogadása sérti vagy nem sérti, az valószínűleg törvényben már célszerűen nem, de etikai kódexekben például részletesen kibontható, és ez csak egyetlen példa.

A hatalmi ágak elkülönítésére figyelemmel az Országgyűlés egy, egyébként az érintettekre nem kötelező, inkább deklaratív jellegű aktusban, egy országgyűlési határozatban fejtené ki véleményét arról, hogy melyek a közszférában alkalmazandó etikai kódexek általános követelményei. Utána pedig a köztisztviselők esetében a kormány, az igazságszolgáltatás esetében az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, az ügyészség esetében a legfőbb ügyész, szóval, az alkotmányos elveknek megfelelően állapíthatná meg az országgyűlési határozattal nyilván logikusan összhangban lévő, az adott területre vonatkozó etikai szabályokat. Ennek megfelelően az alkotmányellenesség többek által emlegetett érve meggyőződésem szerint megalapozatlan.

(9.10)

Sokan kérdezik, miért kellenek új szabályok, új eljárások, szankciók, intézmény, miért nem a meglévőket használjuk jobban, hiszen van rendőrség, ügyészség, bíróság, büntetőjog és sok minden más. Szerintem a választ az élet már jó ideje megadta, csak nem akartuk meghallani. Pusztán a meglévő szabályok és intézmények javítgatása, hatékonyabb működtetése - bár erre feltétlenül szükség van - nem jelent érdemi áttörést, nem is jött ilyen létre. Ehhez új megoldás, új válaszok kellenek.

De persze azt is joggal meg lehet kérdezni, hogy amit az asztalra tettünk, az elegendő-e. Meggyőződésem, hogy nem. A társadalmi közfelfogásnak kell megváltozni, és hogyha ez megtörténik, akkor ez magával hozza a magatartás megváltozását is. De a társadalom csak akkor fogja a felfogását és a magatartását megváltoztatni, akkor adja fel a "kihasználom, élek vele, de persze mélyen elítélem" képmutató magatartását, ha azt látja, hogy a politikai osztály egységesen elszánt, és az állam is másképp, tisztábban, átláthatóbban, következetesebben viselkedik. El kell tehát kezdeni.

A törvényjavaslat részletei, a célokat szolgáló egyes konkrét megoldások bizonyára finomíthatók. Magam is utaltam arra, hogy az előterjesztő is néhány kérdésben indokoltnak lát finomítást, kisebb kiegészítést, korrekciót. Társadalmi szervezetek is nagyon sok véleményt megfogalmaztak az elmúlt hetekben. Biztos vagyok benne, hogy az Országgyűlés vitájában, amelyben nyilván azok a képviselők is aktívan részt vesznek, akik az általános vita kezdetén még nem tudtak jelen lenni, nagyon sok új gondolatot, megfontolandó szempontot hoznak majd felszínre.

A kormány nyitott arra - és ezt szeretném kétszer aláhúzni -, hogy a célt jobban vagy még jobban szolgáló megoldásokat támogasson, befogadjon, ilyenek kidolgozásában részt vegyen, a Ház bármelyik oldaláról, akár az ellenzéktől is jönnek ezek a javaslatok - csak jöjjenek! De a kormány nemcsak nyitott, hanem eltökélt is. A hidat, ami a tisztesség felé vezet, mindenképpen fel kell építeni.

Önökön, képviselőkön múlik a döntés felelőssége: megmutatják-e az országnak, hogy szakítani akarnak a korrupció árnyékával és valóságával, és akkor igent mondanak a párt- és kampányfinanszírozás radikális átalakítására és a korrupcióellenes csomagra, vagy kiállnak a korrupció mellett. Kérem, támogassák a kormány javaslatait, támogassák a tisztességes Magyarországot.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu