DR. SZABÓ ÉVA (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az alapítványok elektronikus nyilvántartásának megteremtésével kapcsolatban mindenekelőtt két összefüggésre hívnám fel az Országgyűlés figyelmét.
Az első hivatkozási pontunk a kormánynak az a korábbi elhatározása, amely a társadalmi szervezetek és alapítványok közhiteles nyilvántartásának megújítását tűzi ki célul. Az elektronikus nyilvántartásba vételt és változásbejegyzést országos nyilvántartási rendszeren keresztül célszerű biztosítani. Másfelől a november 9-én elfogadott új polgári törvénykönyvhöz kapcsolódóan is szükségesnek mutatkozik az elektronikus nyilvántartás bevezetése az alapítványok esetében, hiszen az új polgári törvénykönyv második könyvének 59. és 60. §-ai rendelkeznek az elektronikus út igénybevételéről. A második könyv 59. § (2) bekezdése szerint az alapítvány nyilvántartásba vételére irányuló kérelem elektronikus úton is előterjeszthető. A második könyv 60. § (1) bekezdése pedig kimondja, hogy a bíróság az alapítvány adatait számítógépen rögzíti. Ugyanez a bekezdés sorolja fel a rögzítendő adatokat is.
Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottakra tekintettel belátható tehát, hogy a parlament - ha úgy tetszik - jogalkotási kötelességének is eleget tesz akkor, amikor megalkotja az alapítványok elektronikus nyilvántartásáról szóló törvényt.
(11.40)
A jelenleg tárgyalt törvényjavaslat értelmében a cégadatbázishoz hasonló elektronikus nyilvántartási rendszert hoz létre 2011-től az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala. Az elektronikusan nyilvántartott alapadatokhoz bárki ingyenesen hozzáférhet, ám a közfeladatokat ellátó intézmények, így például az APEH, a rendőrség, a Közjegyzői Kamara, a bíróságok vagy a Központi Statisztikai Hivatal a nyilvántartás valamennyi adatát térítés nélkül megtekinthetik.
A nyilvántartásba vételt az alapítványok elektronikus úton és hagyományos módon, papír alapon is elindíthatják a törvényjavaslat értelmében. Ha az elektronikus ügyintézés mellett dönt az alapítvány, akkor egy erre a célra létrehozott nyomtatványt kell kitöltenie az ügyfélkapun keresztül, amelynek alapján automatikusan digitalizálva kerül a nyilvántartásba a szervezet. A bíróság határozattal értesíti az alapítványt a nyilvántartásba-vételről, ami szintén az ügyfélkapun keresztül, tehát elektronikusan történik.
Ha azonban a papír alapú ügyintézést választja az alapítvány, akkor a bírósági határozat is papír alapon jut el hozzá, és a dokumentumot az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala tölti fel az elektronikus rendszerbe.
A digitalizálás folyamatosan történik majd. Az új alapítványok mellett azoknak az alapítványoknak a feltöltése történik meg első lépésben, amelyek változásbejegyzést kérnek, tehát valamilyen módosítást hajtanának végre az adataikban. A törvény hatálybalépésétől számított három év alatt ugyanakkor valamennyi alapítvány adata felkerül az elektronikus nyilvántartási rendszerbe. Három év alatt megvalósul tehát a nyilvántartás úgynevezett ősfeltöltése.
Kedves Képviselőtársaim! Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának honlapján már most is kereshet bárki az alapítványok között, ez az adatbázis azonban csak egy joghatások nélküli lista, míg a 2011-ben felálló rendszer a cégadatbázishoz hasonló közhiteles nyilvántartás lesz. A hivatal várhatóan 2010. augusztus 31-éig fejezi be az új adatbázishoz kapcsolódó modernizációt, amellyel kapcsolatban örömteli módon az elektronikus közigazgatási operatív program keretében pályázatot nyert.
A nyilvántartás a cégnyilvántartáshoz hasonlóan egyébként egyaránt tartalmazza majd a működő és a megszűnt alapítványok adatait. Erre a gondosságra egyrészt az alapítványok, másrészt azok tagjainak nyomon követése miatt van szükség. Az archiválás tehát megítélésünk szerint a jogbiztonságot is szolgálja.
Tisztelt Országgyűlés! A szocialista frakció, egyetértve a technika vívmányainak a minél szélesebb körű és biztonságos alkalmazásával, az alapítványok elektronikus nyilvántartására vonatkozó törvényjavaslatot támogatja és javasolja annak elfogadását a tisztelt Országgyűlésnek.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés