GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Nem kívánnám megismételni, amit az előterjesztő képviselőtársam elmondott. Nyilván sok-sok szakmai egyeztetés előzte meg ennek a törvényjavaslatnak a benyújtását, és én abban se látok semmi problémát, hogy önálló képviselői indítványként került ide elénk, hiszen ez az egyik jogalkotási rend.

(13.10)

Mi is beláttuk, hogy majdnem 12 évvel az eredeti törvény megalkotása után bizony részben technikai, részben pedig tartalmi felújításra is szorul. Úgy gondolom, hogy a törvényjavaslatban megfogalmazott módosítások mindenképpen erősítik azt a magyarországi elvet, amit képviselő úr is mondott, hogy ez a kör ugyanúgy védettségre szorul, és ugyanúgy az európai kultúrának a része, hogy hogyan kezeljük ezt az állatvédelemmel összefüggő ügyet.

Tehát annyit tudok mondani, hogy ugyan a gyors benyújtás miatt a kormány csak holnap fogja tárgyalni ennek a törvényjavaslatnak a támogatását, de nyugodtan megelőlegezhetem ebben a döntést, hiszen mind az Igazságügyi Minisztériummal, mind pedig velünk, mind a területért felelős minisztériummal az egyeztetés megtörtént. Azt nem mondom, hogy nem lesz néhány kisebb korrekciós javaslat, de én is azt kérem a parlamenttől, hogy jobbá teszi ez az önálló indítvány ezt a törvényjavaslatot, és kérem a támogatását.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu