DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A technikai védelem, illetve a technikai eszközök alkalmazása lényeges, természetesen a kormány kész arra, hogy megfelelő vizsgálatot indítson, de azt, hogy egy riport alapján rögtön intézkedéseket hozzon, nem tartanám szerencsésnek.
Egyébként, ahogyan az imént már utaltam rá, azért vannak kontrolladatok, olyan adatok, hogy egy-egy gép milyen bevételt hozhat, a gépek száma hogyan alakul, és ebben láthatóan csökkenés van, ha azt nézzük, hogy 2008 első negyedévében 30 ezernél valamivel több gép volt, most, 2009 harmadik negyedévében - hiszen friss adataink vannak, illetve ez folyamatosan frissül - pedig 27 156 gép van. Tehát nyilvánvalóan ezzel is összefügg adott esetben a bevételek látható csökkenése. Ezért két külön dolgot kell mérlegelni, de természetesen, ha szükséges, akkor konzultálni fogunk az illetékes hatóságokkal, és a vizsgálatot elindítjuk.
Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés