DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! A 10977. számú törvényhez 51-62. számokon adtunk be módosító javaslatokat. A módosító javaslataink nagyjából három csoportra oszthatók, részben pontosításokat tartalmaznak, jelentős részben a javasolt jogszabályrészek elhagyását, illetve vannak olyanok, amelyek változtatást kívánnak tenni. Most három módosítóról beszélnék egy kicsit hosszabban.

A 10977/52. számon beadott módosító az egészségbiztosítási törvény 16. §-át igyekszik megváltoztatni. Ez a méltányossággal kapcsolatos módosító. Mivel a vonatkozó rendelkezés sérti a méltányosságot és az esélyegyenlőséget, ezért ennek a jogszabályrésznek az elhagyását javasoljuk. Itt már elhangzott, az egyéni méltányosságnak az a lényege, hogy ha a társadalombiztosítás egy gyógyszert összességében, általánosságban nem tud finanszírozni, akkor egyéni igények, egyéni elbírálás alapján ezt megteszi és támogatja. Az a kritérium, miszerint azok a gyógyszerek, amelyeknél öt éven belül már elbírálták a méltányosság lehetőségét, és nemleges választ kaptak, ezért nem kerülhetnek be a méltányossági körbe, véleményem szerint diszkriminatív az adott gyógyszereket illetően, mert a protokollok, az éppen aktuális szakmai álláspont változását messzemenően nem veszi figyelembe.

Szó volt arról, hogy a jogszabálytervezetben ötven beteg finanszírozását írja a szöveg. Ez felveti azt a kérdést, hogy mi van az ötvenegyedik beteggel. Úgy gondolom, hogy ezt mindenképpen törölni szükségeltetik.

A következő a 10977/53-as módosító. Napközben már szó volt erről. Én úgy gondolom, hogy a próbavásárlás bevezetése méltatlan az egészségügyhöz. El kellene hagyni ezt a rendelkezést, ne is beszéljünk többet róla!

Egyetlen pontosításról szeretnék még beszélni, ez a 10977/54-es... helyett az 55-ös. Az 55-ösben szintén egy elhagyást javasolunk. Ennek ugyanis az a lényege, hogy a gyógyszer-, illetve a gyógyászatisegédeszköz-rendelésnél az orvosok helyzetét nehezíti meg, miközben az egyes intézkedésekből költségvetési megtakarítás természetesen nem származik.

(22.30)

Valahogy visszarémlik a korbácsrendelet abban a törvényben, úgyhogy én úgy gondolom, ennek az elhagyása szükségeltetik.

Azon bizonyos pontosítást, amiről beszéltem - ez a jogbizonytalanság csökkentését szolgálná (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) -, a 10977/54. számú módosítónk tartalmazza; erről majd később.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu