KORMOS DÉNES (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Ez a 2 milliárd körüli összeg, ami a nemzeti tehetségalapban megjelent, egy olyan forrás lehet, amely sokkal könnyebben hozzáférhető a programban részt vevő szervezetek, közösségek számára, mint esetleg bonyolultabb európai uniós pályázatok. Látszik, hogy az elmúlt időszakban a program iránt az érdeklődés nagymértékben megnövekedett, hiszen mintegy egy év alatt megháromszorozódott a tehetségpontok száma hazánkban, illetve a határon túli magyar területeken.

Annak reményében fogadom el a válaszát, hogy ez a nemzeti tehetségalap még ebben az évben pályázatot ír ki, s a jövő évtől a programok már viszonylag könnyen hozzáférhető forrásokkal valósíthatják meg az elképzeléseket.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu