FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Bencsik János Képviselőtársam! Örültünk volna, ha akár a polgári törvénykönyv vitájában, amely közel másfél évig zajlott e Ház falai között, akár pedig a jelen törvény általános vitájának első szakaszában mélyebben megismerhettük volna az ön és képviselőtársai gondolatmenetét. Mi csak annyira tudtuk az önök gondolatmenetét megismerni, amennyire önök hajlandóak voltak a véleményüket velünk megosztani. Úgy gondolom, egy csaknem kétéves parlamenti vitában számon kérni a törvényt támogató frakció tagjain, hogy nem értettek az önök véleményével egyet, ezt akár még nevetségesnek is minősíthetném. De az elnök asszony felhívásának eleget téve, azért térjünk vissza ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalására.
Úgy gondolom, és egyetértek Szép Béla képviselőtársammal, a parlamenti képviselők felelőssége az, hogy milyen szabályozásokat alkotnak. Azt hiszem, azok a körülmények, amelyeket ön az első hozzászólásában említett, minket pontosan arra indukáltak, hogy azokat a szabályokat, amelyek csaknem ötven éve vagy negyvenvalahány éve bejegesedtek, bekövesedtek ennek a társadalomnak az életébe, és azt az eredményt hozták, amit ön is említett, azokat a szabályokat pontosan meg kell változtatni.
Igen, képviselő úr, meg kell hallani a társadalom által megfogalmazott igényeket is. Ha önök azokkal a civil szervezetekkel tárgyaltak volna, amelyekkel mi is több év óta folytattunk egyeztetéseket, akkor önök is találkozhattak volna azoknak az igényeknek a megfogalmazásával, amelyek bennünket arra indítottak (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.), hogy a családjogi törvényt, a személyek jogát és a vállalkozásokkal kapcsolatos szabályokat megváltoztassuk.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés