DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Abszolút mértékben egyetértek önnel, a megelőzés valóban sokkal hatásosabb, a beteg szempontjából mindenképpen sokkal célszerűbb megoldás, mint a kialakult betegség gyógyítása. Összegyűjtöttem, képviselő úr, hogy milyen várakozási idők vannak hivatalosan ma Magyarországon diagnosztikai eljárások vonatkozásában. Hozzáteszem, ez természetszerűen a kötelezően vezetett, az EBF-nek megküldött várólistákról szól, azzal a megjegyzéssel, hogy ott, ahol a jogszabály nem ír elő várólistát, csak abban az esetben kell várólistát vezetni, ha és amennyiben ennek hossza meghaladná a hat hetet. Azt is hozzáteszem, hogy az orvos és a beteg közötti kapcsolat a hivatalosan leadott várólistáktól teljesen különböző lehet. Csak néhány adalék - pajzsmirigyről beszélt képviselő úr, ezért én az izotóplaboratóriumi diagnosztikára gondolok -: Dél-Alföldön nincs várólista, Dél-Dunántúlon nincs várólista, Észak-Alföldön nincs várólista, Észak-Magyarországon nincs várólista, Közép-Dunántúlon nincs várólista, Közép-Magyarországon 13,4 nap, Nyugat-Dunántúlon 5,5 nap a várólista.
Úgy gondolom, ha egy orvos-beteg találkozáskor az orvos úgy ítéli meg, hogy a betegének bármiféle diagnosztikai vizsgálatra van szüksége, és ezt követően több hónapos várólista-visszajelzést kap, akkor az orvosnak fel kell venni a telefont, és addig kell telefonálnia, amíg egy olyan helyen biztosítani tudja betegének a vizsgálatot, amellyel a terápiát minél hamarabb megkezdhetik.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés