DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt szeretnék eloszlatni egy, a kérdésből kiérezhető félreértést. A jövő január 1-jén életbe lépő kafetériajuttatások folyósításával kapcsolatos törvénymódosítás adózási szempontból semmiféle hátrányt nem okoz az érintetteknek.
A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény értelmében ezentúl is írásban vagy elektronikus úton kell január 15-éig, illetve az önkormányzatoknál március 1-jéig jelezni, hogy a felkínált lehetőségek közül ki milyen juttatásokra tart igényt. A jogalkotó azért határozott meg két különböző időpontot a nyilatkozatok leadására, mert az általános gyakorlat szerint az önkormányzatok költségvetését később fogadják el, mint azt az állami költségvetéssel tesszük.
Szeretném kettéválasztani azokat a kafetériajuttatásokat, amelyeket a havi, illetve azokat, amelyeket az éves szintű juttatások közé sorolunk. Az előbbi csoportba tartoznak a helyi utazásra szolgáló bérletek. A törvény nem zárja ki, hogy a hivatal vezetője előírja, hogy akik igényt tartanak a bérletre, arról korábban nyilatkozzanak, így akár már a januári bérletet is átvehetik. A törvény más, havonta esedékes juttatások esetében sem tiltja, hogy például az önkormányzati köztisztviselők március 1-je előtt leadják nyilatkozataikat, és annak sincs akadálya, hogy az adott intézmény a rendelkezésre álló források ismeretében akár korábbi időpontban is folyósítsa azokat. Az általános gyakorlat szerint azonban januárban, februárban, illetve márciusban esedékes juttatásokat egy időben, márciusban kapják meg az érintettek.
Adózási szempontból az, hogy utólag és összevontan utalják ki a béren kívüli juttatásokat, nem okoz adóteher-emelkedést. Törvény szabályozza, hogy mikor, milyen időközönként kell folyósítani a melegétkezési juttatást, csak azt szabja meg, hogy ilyen címen kedvezményesen, 25 százalékos adóteherrel legfeljebb 18 ezer forintot lehet kifizetni. Azaz az a gond, amit képviselő úr említett, úgy gondolom, nem áll fönn.
Remélem, eloszlattam a kételyeit. Elnök úr, köszönöm a lehetőséget.
(17.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés