DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A saját jogszabályainkat természetesen maximálisan betartjuk, hiszen azért hoztuk ezeket a jogszabályokat, mert ezek a kérdések jogi szabályozást igényeltek.
Azért szeretném a képviselő úr figyelmét felhívni arra, hogy az Országos Rehabilitációs Intézet nem az Egészségügyi Minisztériumhoz tartozik. Ezzel természetesen nem akarom áttolni a felelősséget, utánajártam a kérdésnek, és a nemzetközi szakirodalom a stomások munkaképesség-csökkenését 10-24 százalék között határozza meg, ami azt jelenti, hogy Magyarországon, figyelembe véve az alapbetegséget, figyelembe véve, hogy az alapbetegség később kerül felismerésre, úgy gondolom, ez a bizonyos 50 százalék, amit gyakran megállapítanak, ez a nemzetközi gyakorlathoz képest nem rosszabb.
Szeretném elmondani, hogy akkor, amikor azt a bizonyos rendeletet megalkottuk, amely súlyos fogyatéknak minősítette a stomát, ez azért volt szükséges, mert ezzel azt kívántuk elismerni, hogy a stomás betegek az egészséges betegekhez képest a saját egészségük fenntartására több pénzt kell hogy fordítsanak. Ez a bizonyos jogszabály csak arról szól, hogy ők adókedvezményt vehetnek igénybe.
Egyébként a gyógyászati segédeszközökre vonatkozó rendelet nyári megalkotásánál természetesen a szakma véleményét is kikértük. A szakma véleménye volt az, hogy a stomazsákok mennyiségét bizonyos csoportban csökkenteni lehet. Hozzá kell tegyem, hogy ezt követően, miután láttuk, hogy maradvány keletkezett a kasszában, ezért aztán egy újabb módosítás kapcsán visszaállítjuk azt a mennyiséget, amit korábban is igénybe lehetett venni.
Úgy gondolom, akkor, amikor a szakmával egyeztetünk, akkor nem nevezném meggondolatlannak a jogalkotásunkat. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés