DR. UJHELYI ISTVÁN, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Akkor továbbra sem értjük egymást. Azt mondtam, hogy valószínűleg önöknek van azzal problémája, hogy férjhez ment Csáky Bernadett, hiszen egy rendkívül tartalmas és szépen felívelő szakmai pályának ez az egyetlenegy vargabetűje, ha ön így fogalmazott, az önök szemében. Éppen ezért ítéljék meg azt a munkát, amit ő végez, és ne úgy kezdje az esetleges kérdését, azonnali kérdését vagy interpellációját a Magyar Országgyűlésben, hogy mégiscsak botrányos, nem tudom a szavakat idézni, amiket mondott, hogy egy bizonyos úrnak a feleségéről van szó. A kettőt nem lehet összekötni. Kikérem magamnak minden feleség és minden férj nevében.

Ezúttal még egyszer jelzem és még egyszer közlöm önnel, hogy Csáky Bernadett titkárságvezetői feladatot lát el, a jogi és közigazgatási államtitkár titkárságát vezeti, és ezt a munkakört fel kellett ajánlani neki. Fel is ajánlottuk, és el is fogadta. Sem törvénysértést, sem pedig etikai vagy morális kérdést ez nem hozhat maga után. Inkább önnek kéne elgondolkodnia, hogy kell-e ilyen kérdéssel másokat bántani, vagy a Magyar Országgyűlés munkaóráját ezzel feleslegesen igénybe venni. (Dr. Répássy Róbert közbeszól.)

(16.40)

Forrás: parlament.hu