DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! És ezúton szeretném még külön köszönteni Rácz Sándort, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnökét, aki ott fenn ül a karzaton, az '56-os Munkástanácsok elnöke, vezetője, '56-os szabadságharcos. (Taps. - Rácz Sándor felállva köszöni meg a tapsot.)

Egy olyan pillanathoz érkezett a Magyar Országgyűlés működésének ezen 2010. évében, amikor valóban ezen törvény egy olyan emelkedett pillanatot biztosít számunkra, hogy ki tudunk szakadni a hétköznapi görcsökből, ellenségeskedésekből vagy legalábbis vitákból, felül tudunk emelkedni, és egy összmagyar, egy össznemzeti ügy mellett tudunk hitet tenni. Ennek az a legeklatánsabb példája például, hogy előttem szólott László Tamás képviselőtársam, aki nekem a XV. kerületben ellenfelem volt, vitézül küzdöttünk, ő jutott be egyéni képviselőként, én budapesti listán jutottam be, és mégis megtapsoltam az ő beszédét, amikor arról beszélt, hogy a magyar állampolgárság visszaadása, kiterjesztése elcsatolt területen élő testvéreim számára egy megkerülhetetlen kötelezettsége a magyar nemzetnek, a Magyar Országgyűlésnek.

És hát ez a sor folytatódik, hiszen előtte szólott KDNP-s képviselőtársam, Kalmár Ferenc, ugye, Brassó városának szülötte. Jómagam pedig Brassó vármegyéből származtam el, hiszen nagypapám, Horváth-Gaudi István Hétfaluban született, Hosszúfaluban, 1920 után kellett családjával elhagyni ősi szülőföldjét, hétfalusi csángó ő maga is, énbennem is így csángó vér folyik, és ő is Brassó városában járta iskoláit. Egy olyan világban járt Brassó városában iskolába, amikor a három nemzet tisztességes módon élt együtt a magyar királyság területén, mégpedig három magyar, három szász és három román középiskola volt Brassóban.

Azóta ez a helyzet drámaian megváltozott, hiszen belecsapott a nemzet testébe egy hatalmas villámcsapás. 1920. június 4-e szentesítette meg azt a nemzetcsonkolást, amelynek eredményeképpen a Magyar Királyság, a Szent Korona országaiból kétharmadot levágtak a nemzet testéből. Egy 232 ezer négyzetkilométeres országból csináltak egy 93 ezer négyzetkilométeres országot, amelyet tulajdonképpen így nyugodtan nevezhetünk és kell is neveznünk csonkának. Én inkább a "csonka" szót használnám, és nem a "kis" szót, hiszen a merjünk kicsik lenni politikáját, ugye, a mellettem ülő MSZP-s képviselők foglalták el, és már eleget ártott Magyarországnak ez a "kis" szó. (Moraj az MSZP soraiban. - Derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.)

(22.40)

Látom, Kovács László már nincs itt. Persze megkérdezhetnénk, hogy vajon miért nincs itt Gyurcsány Ferenc, és miért nem néz szembe velünk, képviselőkkel (Taps a Jobbik, a Fidesz, a KDNP és az LMP soraiban.), miért nem néz szembe a magyar választókkal, hiszen ő volt az, aki azt a kampányt vezette, amelynek keretében ilyen plakátok készültek el. (Felmutatja.) "Ha fontos családunk boldogulása és az ország és a nemzet sorsa, hozzunk felelős döntést! A népszavazáson: 2x nem!" Ezt a 2004. december 5-ei népszavazási kampányban fogalmazta meg Gyurcsány Ferenc. Többek között azt is megfogalmazta, hogy a kettős állampolgárság egy politikai haszonszerzésért felállított csapda.

Úgyhogy ilyen mélységbe tudott süllyedni a magyar politika egy olyan helyzetben, amikor 3,5 millió magyart csatoltak el 1920-ban, az utódállamok martalékává dobták a magyar nemzet szerves részét képező testvéreinket, akik ezer év óta meglehetősen tisztességesen és jól együtt éltek azokkal a nemzetekkel, akik itt, a Kárpát-medencében élnek, és akik számára ugyanilyen csapdahelyzetet jelentett a trianoni csonkolás, hiszen gróf Apponyi Albert a trianoni békediktátumról tartott béketárgyaláson, ahol reménytelen volt a helyzet, de mégis elmondta több nyelven előadott kiváló beszédében, hogy ez a béke, ez a diktátum igenis olyan bombát ültet el Közép-Európa ezen tájékában, amely ki tudja, mikor robban fel, és egy olyan gennyes sebet fog okozni a nemzet testén, a régió testén, amely orvoslást kell hogy szerezzen.

Nagyon örömteli dolog az, hogy az orvoslás egyik része most úgy tűnik, hogy megtörténik, és nagyon remélem, hogy teljes körű egyetértéssel fog megtörténni, hiszen a páli út mindenki számára nyitva áll, még ha olyan sokat vétkeztek is a nemzet ellenében, mint ahogy azt a szocialisták tették. Az SZDSZ már nem tud itt lenni, hála istennek (Derültség a Fidesz soraiból. - Taps a Jobbik és a Fidesz soraiban.), de gondolom, majd ők is elgondolkodnak azon, hogy miért tették azt, amit tettek. És bizony, aki itt veszi magának a bátorságot, hogy ezt az előterjesztést, amely magyar nemzettestvéreink a nemzet testébe való ölelését, visszacsatolását jelenti, ezt nem támogatja, akkor az kiírja magát a magyar történelemből.

Ne felejtsük el azt sem, hogy a magyar történelemben ezt követően nagyon nehéz időszakok következtek el. Három nagy korszakot szeretnék röviden végigelemezni, majd utána röviden kitérnék arra is (Moraj és derültség az MSZP soraiból.), az időkeretemben fogok maradni, kedves szocialista képviselőtársaim, nem kell aggódni, meg fogom oldani egy időn belül is, de úgy gondolom, hogy a Szent Koronával egy házban, hála istennek itt van velünk a Szent Korona, a Szent Korona, amely szimbolizálja a nemzet egységét, és amely egy olyan épületben található most velünk együtt, amely egy olyan időszakban épült, amely egy olyan erős, egy olyan egységes ország produktuma, amely ilyen csodálatos alkotásokra volt képes, és amely épületben ott van minden magyar testvérünk vére, verítéke, nagyon sokunknak, felmenőinek minden fáradsága és minden reménye. Ezt a reményt tudja most erősíteni, visszaadni nagyon sokaknak ez a jogszabály, amely kedvezményes honosítással, a magyarországi lakhely megkövetelése nélkül fogja az elcsatolt területeken élő magyarok számára biztosítani a magyar állampolgárság könnyített feltételekkel történő megszerzését.

Azonban érdemes és kell szólni arról, hogy milyen válaszok születtek 1920 után ebben a kényszerhelyzetben, mert ne felejtsük el, a trianoni békediktátum egy évet adott az elcsatolt területen élő nemzettársainknak arra, hogy eldöntsék, ott maradnak szülőföldjükön, és akkor elvesztik a magyar állampolgárságot, vagy elhagyják szülőföldjüket, de akkor magyar állampolgárok maradhatnak. Több százezer honfitársunk akkor úgy döntött, hogy inkább elhagyja szülőföldjét. Egy nagyon nehéz gazdasági helyzetbe került, a vörös diktatúra utáni időszakban a két háború közötti Magyarország mégis meg tudta találni a felemelkedés útját, és egy önálló pénznemet, önálló, erős hadsereget tudott létrehozni. Ennek köszönhetően a revízió jelentős eredményeket hozott, hiszen az elcsatolt területek közel felét sikerült visszaszerezni, és ez egyáltalán nem vitéz nagybányai Horthy Miklós vagy Bethlen Istvánék bűne, hogy ezeket az eredményeket nem sikerült megtartani, hiszen a müncheni megállapodás és a bécsi döntések igenis nemzetközi jogilag akkor érvényes megállapodások voltak, és a Vörös Hadsereg pusztításának és megszállásának köszönhető az, hogy nem sikerült ezeket az eredményeket megtartani. Annak köszönhető az is többek között, hogy a Magyar Szocialista Párt jogelődje, a Magyar Dolgozók Pártja, majd az MSZMP diktatúrát gyakorolhatott az országban, olyan diktatúrát, amelynek képviselői most is itt ülnek, például Lendvai Ildikó, aki maga is cenzorként dolgozott azon (Moraj az MSZP soraiból. - Derültség a Fidesz soraiból.), hogy a szólásszabadságot eltiporják (Taps a Jobbik soraiban. - Szórványos taps a Fidesz soraiból.) Magyarországon.

Ez a revíziós politika eredményre vezetett, és el kell mondani azt is, hogy bizony a revíziós törvények visszaadták a magyar állampolgárságot az elcsatolt területeken élőknek, e Ház falai között született a Corpus Juris 1941-es kötetében az 1941. évi XX. törvény, amelynek díszkiadása (Felmutatja.) piros-fehér-zöld keretben tette közzé például a visszatért Délvidék Szent Korona országához való visszacsatolásának törvényét, amelyben kimondták azt, hogy igenis visszaadja, egy törvénnyel visszaadták mind Észak-Erdély, mind Dél-Felvidék, mind Kárpátalja, mind pedig Délvidék magyarságának a magyar állampolgárságot. Azonban jött a Vörös Hadsereg, és jött a Vörös Hadsereg szuronyain a bolsevik diktatúra, amelynek nyomán a magyar emberek elvesztették ismét állampolgárságukat, és ennek köszönhetően egy olyan helyzetbe kerültek, ahol kiszolgáltatva az utódállamok kénye-kedvének, fosztották meg őket vagyonuktól, javaiktól, nyelvüktől, és megfosztották őket az egyenjogú tisztes létezés feltételeitől. Többek között több tízezer magyar embert legyilkoltak Tito partizánjai 1944-ben. A beneši dekrétumok - igen helyesen mondta Semjén Zsolt - mai napig is hatályban vannak, ez elfogadhatatlan, tűrhetetlen, hogy gyakorlatilag a kollektív bűnösség elve alapján taszították ki a magyarságot az emberek köréből; három évig a hontalanság éveiben nem is volt magyar állampolgárságuk a felvidéki magyaroknak, sőt mi több, azt tervezték, hogy az összes felvidéki magyart kitoloncolják a szülőföldjükről. Szerencsére ez nem sikerült, azonban teljesen komolytalan és nevetséges arra hivatkozni, hogy az a Szlovákia bármilyen módon mértékadó lehet ennek az ügynek a megítélésében, amely Szlovákia közösséget vállal ezekkel a beneši dekrétumokkal. A mai napig is hatályban tartja, sőt mi több, a földvisszaszerzési eljárásokban Nemzeti Jogvédő Szolgálatunk felvidéki ügyvéd kolléganője többször ütközött olyan ügyekbe, amikor a beneši dekrétumokra hivatkozva nem adják vissza a magyar embernek a neki járó földet.

Ez a tűrhetetlen helyzet mindenképpen orvoslandó. Azonban az orvoslásnak nem lépett a korrekt útjára nyilván a szocialista diktatúra, de utána 1990-ben sem történt meg ez. Ezt most hosszú lenne végisorolni, hogy miért, hiába mondta Antall József, hogy 15 millió magyar miniszterelnöke, ezek után nem jöttek olyan lépések, amelyek a magyar állampolgárság visszaadását eredményezhették volna, és 1998 és 2002 között sem lépett oda az akkori kormányzat az állampolgárság ügye mellé. Bár nem volt kétharmados többsége, de úgy gondolom, napirendre tűzhette volna, és bár nem hiszem, hogy akkor is kapott volna támogatást a szocialista-SZDSZ-es ellenzéktől ez az ügy, de mindenképpen meg kellett volna kísérelni. Ehelyett sajnálatos módon az történt, hogy a Magyarok Világszövetsége, amely ezt az ügyet zászlójára tűzte, hiszen ez a kötelezettsége a legnagyobb összmagyar civil szervezetként, megfosztásra került a költségvetési támogatásától. Nagyon kérem a Fidesz-KDNP képviselőit, a képviselőtársaimat, hogy orvosoljuk ezt is, legyen ez egy alkalom arra, hogy túllépjünk rengeteg régi sérelmen. Én is hajlandó vagyok például Kövér Lászlónak megbocsátani azt, hogy nemrégiben a Hír TV csatornáján engem ostobának nevezett azért, mert a nemzeti önrendelkezést követeltem a felvidéki magyarok számára, és azt mondtam, hogy egy erős hadsereg igenis szükséges ahhoz, hogy nyomatékot adjon a mindenkori magyar állam követeléseinek; sőt mi több, még az sem zárható ki, hogy ha a nemzetközi szélforgás úgy hozza, akár a helsinki záróokmány előírásai szerint békés úton határmódosítás is megtörténhessen, népszavazással, az ott élő emberek közös akaratával. Tehát ez legyen egy alkalom arra, hogy ezeket a sérelmeket felülírjuk, és ebben az esetben biztos vagyok benne, hogy egy új, valóban egy új nemzeti együttműködés kialakulhat.

S nem lehet elhallgatni a délvidéki magyarok nehéz helyzetét. Az ő számukra az 1945 utáni törvények egyébként határozott álláspontom szerint nem vették el az állampolgárságukat, hiszen a magyar állam nem kötött Jugoszláviával olyan egyezményt, amely megfosztotta volna őket ettől, és éppen ezért a délvidéki magyarok számára egy különösen nagy megváltás lesz, hogy ezt a lehetőséget, a magyar állampolgárságot megkapják. Vissza lehet őket ölelni keblünkre, hiszen valóban a lelki töltet sokkal jelentősebb, mint a közjogi töltet, bár a Délvidéken élő és Kárpátalján élő magyarok számára igenis a túlélés, az életben maradás egyik legfontosabb eszköze.

Ukrajnával nyilvánvaló módon el kell érni azt, mint ahogy Izrael és Moldávia elérte, hogy a kettős állampolgárságot Ukrajna vonatkozásában elfogadja. A magyar állam az Európai Unió kapujában áll Ukrajnához képest, igenis meg kell követelni Ukrajnától, hogy ne büntesse, hanem tűrje el, hogy a kárpátaljai magyarok magyar állampolgárságot választanak.

(22.50)

S arról is szólni kell, hogy ez az ügy egyben a szabadkai Kiss Lászlónak és Kiss Erzsébetnek is elégtételt ad, akiknek a próbaperét 2005-től képviseltem. Néhány hónapja hozta meg a Legfelsőbb Bíróság azt a végleges döntését, amellyel végül is nem ismerte el a magyar állampolgárságukat, hivatkozott a régi 1945-ös és 1948-as jogszabályokra, amelyek még a bolsevik önkényuralom jogszabályai. Őket igenis meg kell követni, Kiss Lászlót is, aki időközben elhunyt, nem tudta kivárni azt, hogy megváltásra kerülhessen az ő sorsa és a többi testvérünk sorsa is.

És el kell mondani még néhány észrevételt, amiket módosítási indítványként beterjesztettem. Két szempontot mondanék el gyorsan. Azt gondolom, hogy a magyar nyelv igazolásával nagyon felelősen kell bánni. Megfontolásra javaslom, hogy ezt ne alkalmazzuk, hiszen ebben az esetben a szórványvidéken élőket azzal büntetjük, amit elszenvedtek az elmúlt kilencven évben, hogy nem engedték őket magyarul tanulni. Ha valaki vissza szeretne csatlakozni a magyar nemzet testébe, akkor engedjük meg ezt neki, és gondoljunk a tengerentúli magyarokra is, akik közül nagyon sokan az elcsatolt területekről kerültek emigrációba, és ők nem tudnak magyar állampolgárságú felmenőt igazolni.

Végül, de nem utolsósorban itt van a csángók ügye. A csángókról majd Szávay képviselőtársam fog hosszabban beszélni. A csángó klauzulát is pontosítani kell, mégpedig úgy, hogy csángó testvéreinknek a magyar nemzethez való tartozását kell valószínűsíteni, és külön nevesíteni kell, hogy román állampolgárságú testvérekről van szó, mert ez csak őket érinti; egy speciális jogszabályhelyről van szó.

Összességében tehát azt mondom, hogy ez a történelmi pillanat mindannyiunk számára egy nagy megváltás, és bízom benne, hogy az összmagyarság ezzel felemelkedhet az összetartozás és a felemelt fejű haladás útjára. Ugyanakkor ne felejtsük el követelni számukra a nemzeti önrendelkezést, hiszen a magyar államnak az is kötelezettsége, hogy védhatalmi státusszal elérje a legmagasabb szintű önrendelkezést magyar testvéreink számára.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu