DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Érdekes volt hallgatni a szocialisták vezérszónokát, aki sok mindenért aggódott, például az önkormányzatok költségvetéséért. Amikor elfogadtuk az önkormányzatok költségvetését az ország költségvetésével együtt, akkor Botka képviselő urat nem láttam aggódni. Amikor a 120 milliárdot kivették az önkormányzatok kasszájából, akkor ön ezt bátran megszavazta. Most meg elkezd aggódni ezért a 120 milliárdért. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)

Amikor szóvirágokat kell mondani, akkor harsányan képviseli azt, hogy csökkentsük az önkormányzati képviselők számát. Amikor pedig beterjesztjük azt a törvényt, amit egyébként átbeszéltünk az országos érdekszövetségekkel - és ahogy Kósa Lajostól hallhatták, az érdekszövetségek ezt tárgyalási alapnak elfogadták -, tehát amikor beterjesztjük a törvényt, akkor érdekes módon már jönnek a kifogások. Egyértelmű a Szocialista Párt szándéka arra, hogy nem kívánja az önkormányzati képviselők számát csökkenteni. Mi nem fogjuk követni ezt az utat. Abból az időszakból is elegünk van - s főleg a választóknak van elege abból az időszakból -, amikor önök reformokat akartak csinálni erő nélkül. Most meg az a baj, hogy erő van mögöttünk. A választók adták nekünk ezt az erőt, és ezeket a reformokat végre fogjuk hajtani. Most először a választók akaratának megfelelően csökkenteni fogjuk az önkormányzati képviselők számát, tisztelt képviselő úr. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)

És azt sem gondolhatja komolyan, hogy meg tudja etetni a televíziónézőkkel azt, hogy mi alapvetően átírjuk a választójogi törvény szabályait. Nem fogok részletesen beszélni arról az egyetlen módosító indítványról, amit a szocialisták már beadtak a törvényhez, és amelyik éppen azt a pontot érinti, tisztelt képviselő úr, amit ön itt nagy kritika tárgyává tett.

(12.30)

10 ezer fölötti települések esetén működik a kompenzációs lista. Ott, ahol mi, mondjuk, három főt javasolunk, az önök képviselője négyet javasol. Egy főről vitázunk, ön pedig arról beszél, hogy alapvetően felrúgjuk ezeket a választási szabályokat. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.) Ezek után már nem önnel szeretnék foglalkozni, hanem sokkal inkább a beterjesztett törvénnyel, ha megengedi; eddig is valószínűleg túl sokat beszéltem arról, amit itt öntől hallottam, de hát ezt nem lehetett nem elmondani.

A törvény szabályozza az első pontjában már a választójog kérdését, az aktív és a passzív választójog kérdését. Alapvetően megtartja a jelenlegi rendszert, és a választójogosultságot, az aktív választójogot lakóhelyhez vagy a tartózkodás helyéhez köti. Nyilvánvalóan, ha valaki a lakóhelytől eltérő helyen kívánna élni a választójogával, ennek megvan az eljárási rendje, hogy ezt hogyan és mikor érvényesítheti. A passzív választójog pedig, azaz, hogy kit választanak meg önkormányzati képviselőnek, bármely választókörzetben megtörténhet, tehát a passzív választójog ilyen szempontból elválik a lakóhelytől.

Megtartja a törvény alapvetően azokat a szabályokat, amiket 10 ezer fő alatti települések esetén eddig is alkalmazott a törvény. Egyéni listás rendszert működtetünk a továbbiakban is. 10 ezer fő felett pedig, ahogy említettem, ami nagy kritika tárgya volt, megtartjuk a vegyes választási rendszert: a képviselőket nagyobb számban választjuk meg egyéni választókörzetekben, és a képviselők egy kisebb része kompenzációs listán szerez majd mandátumot.

A rendszernek igazán az az újdonsága, és azt gondolom, ez az előnye is, hogy egy rugalmas rendszert vezet be. Eddig egy önkormányzati településen a képviselő-testület létszáma, ha úgy tetszik, be volt betonozva, ez igaz volt a megyékre és a fővárosi képviselőkre is, és nem követte azokat a mozgásokat, amik alapján egy város lélekszáma csökkenhet, a másik városé nőhet. Ez a rendszer, amit most bevezetünk, a tényleges lakosságszámhoz és a lélekszámhoz köti az önkormányzati testületek létszámát, és ilyen szempontból egy rugalmas rendszert hoz be.

A fővárosban és a megyékben listás választások működnének. Igazi változások csak a megyei önkormányzatban következnek be ilyen szempontból, mert az eddigi két listát, a 10 ezer fő alatti listát és a 10 ezer fő fölötti listát, amit eddig se lehetett nagyon ésszerű indokokkal megmagyarázni, a törvénytervezet eltörölné, és egy egységes listát hoznánk létre. S amiről Kósa Lajos szintén beszélt, tekintettel lennénk a kicsi lélekszámú megyékre: ott a törvény minimum 15 fős megyei testületet garantálna az adott megyében.

Az ajánlások esetében nem nyúltunk azokhoz a számokhoz, amit eddig is a törvény tartalmazott. Tehát ahhoz, hogy valaki képviselőként vagy polgármesterként el tudjon indulni a választások során, egy igazán minimális ajánlószámot kell csak teljesíteni. Ezért se igaz az, amit a képviselő úr, Botka László az előbb mondott, hogy valamilyen módon a választói akaratot korlátozzuk, és a választói akarat érvényesítése ellenében valamifajta fideszes pártpolitikai érdekből átírnánk ezt a rendszert. Tehát a verseny nyílt, adott, sokan indulhatnak ezeken a választásokon.

Az eredmény megállapításának szabályait is tartalmazza ez a törvény. Alapvetően itt sincsenek új szabályok.

Szeretnék arról beszélni néhány mondatot, ami nyilvánvalóan közérdeklődésre tart számot, de ez a törvény nem tartalmazza, de már előrevetíti azokat a törvényeket, amelyeket nyilvánvalóan ez után a törvény után remélhetőleg minél nagyobb többséggel be kell hoznunk a Ház elé.

Talán az már világos lett, hogy csak a képviselők számát akarjuk csökkenteni, és nem akarunk az önkormányzatok számához nyúlni. Ez azért egy izgalmas kérdés, mert a választási kampányban a kettő sokszor keveredett; nem a mi részünkről, mi mindig következetesek voltunk olyan tekintetben, hogy csak önkormányzati képviselők létszámának csökkenéséről beszéltünk, és azt mondtuk, hogy a helyi politikai osztályt körülbelül meg kívánjuk felezni. Ebben többé-kevésbé konszenzus is volt, mind a mai napig azt hittem, hogy a szocialisták is ezt képviselik. Ma már látom, hogy a Szocialista Párt meggondolta magát a mai napra. De nem akarjuk az önkormányzatok számát csökkenteni.

Ezt azért teszem világossá, mert a választási kampányban volt olyan politikai erő - nem kerültek ugyan be a parlamentbe -, akik egyértelművé tették, hogy az önkormányzatok számát is csökkenteni akarják. Ez Bokros Lajos programjának volt a része. Természetesen a kicsi önkormányzatok kárára akarta csökkenteni az önkormányzatok, az önkormányzati testületek számát, hisz Bokros Lajos és az MDF a választási kampányban világossá tette, hogy gyakorlatilag járási léptékű, többcélú kistérségi társasági léptékű önkormányzati egységeket kívánna létrehozni. Ezt mi nem képviseljük; a községi önkormányzatok, a kistelepülési önkormányzatok és az ott élők önkormányzáshoz való jogát elismerve ezeket a testületeket is meg akarjuk tartani.

Ez nem jelenti azt, hogy a jövőben a kistérségekről ugyanúgy kell gondolkodnunk, mint ahogy az előző kormány gondolkodott, mert meggyőződésem, a kistérségek csak a megyei testületek renoméjának és pozícióinak rontása ellenében kerültek be valamelyest az önkormányzati rendszerbe.

Az is világos lehet a képviselőtársaim számára, az ellenzéki képviselőtársaim számára is, látva az eddig beterjesztett törvényeket, hogy a megalakuló kormány megyei léptékben kívánja megszervezni a középszintű államigazgatás rendszerét, ha máshonnan nem, a sajtóból ezt tudják. Nyilvánvalóan ebből az is következik, hogy azt az önkormányzati rendszert, ami területi szinten csak a megyei önkormányzatokat ismeri, mi meg akarjuk erősíteni vagy legalább el akarjuk fogadni. Tehát nem gondolkodunk abban, amiben gondolkodott az előző kormány, hogy egyrészt az alkotmány és az önkormányzati törvény értelmében foglya volt egy helyzetnek, és nem tudta a rendszerből kivenni a megyei önkormányzatokat, mégis előreszaladt, és a középmezőben lévő államigazgatás intézményrendszerét átszervezte regionálisan. Ezzel egy abnormális rendszer jött létre. Mi a kettőt újra közelíteni fogjuk egymáshoz. Ez előrevetíti azt, hogy ezt az önkormányzati rendszert, amit az alkotmány rögzít, mi ilyen szempontból megerősíteni akarjuk, és ez a megyei pozíciók megerősítését is jelenti.

Láthatják azt, hogy amikor lélekszámot rögzítünk, akkor a megyék lélekszámába beszámítjuk a megyei jogú városok lélekszámát is. Ebből azonban nem következik most az, hogy a megyei jogú város polgárai részt vesznek a megyei választásokon. Éppen azért, mert nem akarjuk most alapvetően felrúgni az önkormányzati rendszert, mert hogy ha mondjuk, a megyei jogú város képviselői is részt vennének ezeken a választásokon, akkor már felvetődik, hogy a két megyei jogot betöltő entitás egymás mellett hogyan éljen meg. A megyei jogú városokat, a székhelyvárosokat, a megyék nagyvárosait megyei jogúként rögzíti az önkormányzati törvény. Ez azt jelenti, hogy megfelelő eltérésekkel a saját területeiken ellátják a megyei önkormányzati feladatokat. Ezen most változtatni nem kívánunk, ez is egy igazolása annak, hogy az önkormányzati rendszert nemhogy nem akarjuk átírni, hanem az önkormányzati rendszert, amit '90 óta magunkkal viszünk, meg akarjuk erősíteni.

A záró rendelkezések között szerepelnek azok a rendelkezések, amelyek eljárási dolgokat rögzítenek, és az elkövetkezendő időszak számára, ha tényleg így van, ahogy Botka képviselő úr jelezte ezt, hogy hétfőn mindenki a parlament honlapját vizslatta Szegeden és térségében, már látni fogják a jegyzők, látni fogják a választási irodák vezetői, hogy milyen eljárási szabályokat kell majd teljesíteniük azért, hogy ezek az önkormányzati választások megtörténjenek.

Az a kérdés joggal felvethető lenne, hogy karnyújtásnyira vannak tőlünk az önkormányzati választások, jogszerű-e, udvarias-e most belenyúlni ebbe a rendszerbe. Mivel az önkormányzati rendszert alapvetően nemhogy nem írjuk át, hanem megerősítjük, ezért mi azt gondoljuk, hogy erre most még bőven lehetőségünk van, mert a célunk csak annyi, hogy az önkormányzati képviselők számát akarjuk csökkenteni. Erre sokszor el szokott hangozni az is, hogy vannak olyan területek, ahol az önkormányzati képviselők tiszteletdíjat se vesznek fel, ezért ebből nem lesz igazán költségvetési megtakarítás.

(12.40)

Vannak ilyen részei a világnak, ez elsősorban a kistelepülések világa. Az a világ egyébként, amit az előző parlamenti ciklusban a szocialisták előszeretettel szerettek bántani, holott nem ott jelentkeztek az igazi kiadások. De kiadások jelentkeznek már a megyéknél, érdemi kiadások jelentkeznek a nagyvárosban, és irdatlan kiadások jelentkeznek a fővárosi dzsungelben. Ha ezen szűkíteni tudunk, akkor ez költségvetési megtakarításokat jelent, és ezeket a költségvetési megtakarításokat vagy érdemi önkormányzati feladatellátásra tudjuk fordítani, vagy azt, amit eddig a politikai osztályra költöttünk, ezeket a forrásokat át tudjuk irányítani, mondjuk, a gazdaság élénkítésére. Ez, tisztelt képviselőtársaim, önöknek is érdeke.

Az önkormányzati választásokig elég idő van ahhoz, hogy erre a részben új helyzetre a leendő önkormányzati képviselők rákészüljenek. Ezért én arra kérem önöket, tisztelt szocialista képviselőtársaim, akik számára olyannyira nem fontos ez a vita, hogy alig tartózkodnak itt a teremben (Közbeszólás az MSZP soraiból: Temetésre mentek!), hogy mégis változtassák meg azt az álláspontot, vagy gondolják újra azt az álláspontot, amit Botka László itt kifejtett, és engedve a választók akaratának, az önök választói akaratának is, segítsék azt, hogy az önkormányzati képviselők száma az ország érdekében csökkenjen úgy, ahogy egyébként a parlamenti képviselők létszáma is, remélem, az önök támogatásával csökkenni fog.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP, szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu