ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság ülésezett, és megvizsgálta az alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazásának körülményeit.
A frakciók képviselői megállapították, hogy az Országgyűlés elnöke a zárószavazás során gombnyomásos szavazást rendelt el. Ennek eredményét kihirdette. Ugyanakkor a Fidesz képviselőcsoportja házszabályszerűen név szerinti szavazást kezdeményezett, ezt az elnök elrendelte, de az eredményét nem hirdette ki. Az Országgyűlés mind az öt frakciója fontosnak tartja, hogy az alkotmánymódosítás elfogadását ne kísérje vita, ezért teljes egyetértés volt abban, hogy a gombnyomásos szavazás érvényes és eredményes volt. A kétszeri szavazást forgatókönyvi hiba okozta.
Mindezek alapján megerősítem, hogy az alkotmány módosítását kezdeményező T/9. számú törvényjavaslatot az Országgyűlés érvényes szavazati eljárással, 306 igen szavazattal, 16 nem ellenében, 35 tartózkodó szavazattal elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő indítványozta, hogy az Országgyűlés elnöke a törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársasági elnöktől. Kérdezem önöket, hozzájárulnak-e ehhez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 243 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 16 tartózkodás mellett a sürgős kihirdetés kérését elfogadta. (Dr. Turi-Kovács Béla jelentkezik. - Ékes József: Ketten nem tudtak szavazni!) Turi-Kovács Béla úr jelezte, Fónagy János úr jelezte, Koszorús László jelezte, Nagy Csaba úr jelezte, hogy igennel szavaztak, de a gépük nem működött. Herman képviselő úr is jelezte, köszönöm. Ezeket jegyzőkönyvbe foglaltuk.
Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés elnöke a Házszabály 19. § (2) bekezdés g) pontjának megfelelően személyi javaslatokat terjesztett elő. A H/41. számú javaslatában azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a gazdasági és informatikai bizottságba Burány Sándor helyett 2010. május 31-éig Göndör Istvánt, Göndör István helyett 2010. június 1-jétől Burány Sándort válassza meg a bizottság tagjává.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e ezzel a személyi javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a személyi javaslatokat 272 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 2 tartózkodás mellett elfogadta. Köszönöm.
Visszaadom a Ház elnöklését Jakab István alelnök úrnak.
(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés