DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr, nagyon rövid leszek, ígérem. Nem túl hálás szerep vár most Lendvai Ildikóra, hiszen egyedül van itt az MSZP-frakcióban (Lendvai Ildikó: Van egy másik is!), de lassan mondom, hogy ő is megértse - bocsánat, a miniszter úr is itt van.

Tehát lassan mondom, hogy Lendvai Ildikó is megértse: ugye, nem jelent egyet a határrevízió az erőszakos megoldásokkal. Tessék tanulmányozni a történelemkönyvet, gazdag példatárat mutat arra, hogy a népszavazás útján a helsinki záróokmány előírásai szerint lehetőség van arra, amennyiben az ott élő népek ilyen vágyat fejeznek ki, a nemzetközi közvélemény és az európai biztonsági szervezet, illetőleg más szervezetek erre keretet adnak, akkor igenis, lehet határváltoztatást elérni. Erre a legjobb példa az, hogy lényegében szinte minden európai határ megváltozott ebben a régióban 1990 környékétől kezdve, kivéve a Kárpát-medencei magyar nemzetrészeket szétszabdaló trianoni békediktátum határait. Tehát azt gondolom, nem kell feltétlenül ijedeznünk és hüledeznünk ennek a szónak a hallatán, hanem el kell gondolkodni a lehetőségeken.

(23.40)

És amit kiemeltem, azt se felejtsük el, hogy bizony az elszakított területen élő magyarokkal együttműködve, az ő véleményükre alapozva lehet egy ilyen nemzetmentő stratégiát működtetni. Senki nem akar itt semmit ráerőltetni senkire, azonban ezt tessék akkor tudomásul venni, hogy az erőszakban legfeljebb csak önök gondolkodnak vagy gondolkodtak 2006 őszén például, de mi nem ebben gondolkodunk.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu