DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is szeretnék idézni ebből a kormányprogramból, csatlakozva Kaufer Virág képviselőtársamhoz. A 82. oldal utolsó mondatában egy fordulat: és végül vissza kell adni a tisztességes munkával elért eredménynek járó tiszteletet és erkölcsi támogatást. Magamnak fölírtam, hogy anyagi támogatás sem ártana, de egyben azt a biztonságot is érdemes volna megadni, amit a köztisztviselői státus jelentett eddig, amellyel most valóban ez a fajta, indokolás nélküli felmentési lehetőség gyökeresen szakít.

Csatlakoznom kell ahhoz is, hogy nem nyugtat meg Rétvári képviselő úr magyarázata, hiszen a törvényjavaslat 9. § (2) bekezdése szerint a felmentési idő azon körülmény megszűnését követő napon kezdődik, legalábbis a jogszabály megfogalmazása szerint, ha mondjuk, van egy keresőképtelen kismama, megszűnik a keresőképessége, sőt a gyermek nevelése érdekében kapott kétéves fizetés nélküli szabadság lejár, akkor a jelenlegi munka törvénykönyve szerint további 30 napos védettsége van még, és csak utána kezdődhet meg. Tehát visszatér, 30 napos védettsége van, és utána kezdődhet a felmentési idő.

Ez a mostani szövegezés pedig nekem határozottan azt üzeni, hogy mihelyt visszatér, azonnal elkezdődik vele szemben a felmentési idő, ami egy sokkal szigorúbb és méltánytalanabb szabály. Tehát bizony azt kell mondanom, hogy ez valóban sokkal elviselhetetlenebb és méltánytalanabb szabály a munka törvénykönyve általános rendelkezéseihez képest. Ezért ennek a módosítására mindenképpen szükség van, ha egy valóban emberszabású, emberközpontú, nemzeti egyetértés rendszerén alapuló közigazgatást és társadalmat szeretne a Fidesz-KDNP.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu