DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ha valami értelme van a parlamenti vitának, márpedig mi, akik itt ülünk, mindannyian hiszünk abban, hogy ez fontos és van értelme, akkor abból az egyik mindenképpen az, hogy érvelésre kényszerítse a kormányoldalt és a beterjesztőt. Itt elhangzott ennél a törvénymódosítási javaslatnál, elmondták a képviselők jó páran egymás után, hogy két fontos tartalmi eleme van. Az egyik, hogy csökkenjen az önkormányzati képviselők létszáma, a másik pedig az, hogy ez a törvénytervezet bizony aránytalanabb lesz a mostani rendszernél, ha ezt elfogadja az Országgyűlés, aránytalan és torzít.

Azt gondolom, hogy az első lényegi tartalma különleges érvelést nem igényel. Erről volt már sokszor szó, és szinte mindegyik képviselőcsoport elmondta, hogy érzi az erre vonatkozó társadalmi igényt, ki így, ki úgy. De hallgatva a vitát, egyetlenegy világos érvet, nyomós érvet nem hallottunk a beterjesztőktől, hogy miért is akarják ezt a rendszert aránytalanabbá tenni, miért akarják azt, hogy ez a rendszer úgy torzítson, hogy az erőset, a választási eredményben az első helyen végzőt aránytalanul erős helyzetbe hozza. Lehet ez persze költői kérdés is, de én azt gondolom, hogy ez indokolást igényel.

A beterjesztők részéről magyarázatot igényel, hogy miért akarják néhány hónappal az önkormányzati választások előtt ilyen igazságtalanul eltorzítani ezt a rendszert. Várjuk a választ. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu