DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen. Én is azt szeretném megerősíteni, hogy a mostani szavazás pontosan bebizonyította, hogy az emberek nem az egyénekre, hanem a pártokra szavaztak és a listákra. Tehát ha összehasonlítjuk az eredményeket az egyénire és a pártokra leadott szavazatnál, akkor ez pontosan látszik.
Egyébként az LMP eredménye is azt támasztotta alá, az én szavazókörömben is az látszott, hogy minimális jelenléttel, illetve az ottani jelöltről szinte egyetlen plakát nélkül is sikerült jobb eredményt elérniük, mint mi, akik rengeteg erőforrást és emberek idejét, energiáját tettük ebbe a kampányba.
Az országgyűlési választásokon is pontosan az lenne éppen ezért egy elfogadhatóbb és az arányosság célját jobban szolgáló rendszer, ha a listás szavazatok arányában lennének kiosztva a képviselői mandátumok, és így a népakarat sokkal jobban érvényesülne, mint a mostani választás esetén, amikor az 53 százalék is elég volt a kétharmadhoz.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés