BERÉNYI LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mi a valóságot képviseljük a parlamentben, és nem víziókat tálalunk. Természetesen minden ország annyira becsüli a polgárait, amennyit törődik velük. Az elmúlt rendszer a cigányoknak azt szánta, hogy segédmunkások legyenek, szakma nélküliek legyenek, ezért az elmúlt évtizedek azzá tették őket. A rendszerváltozás hozza a lehetőséget, és ahogy látják, pár évtized alatt kell bepótolni azt, ami hosszú évszázadok elmaradása volt.
Azért nem szólunk hozzá, mert egyetértünk azzal - és a valóságot nem tagadjuk le -, amit ma törvénymódosításban a Fidesz és a KDNP benyújtott. Természetesen ennek a fajta szankcionálásnak akkor, amikor az előző kormányzás alatt bevezetésre került, láttuk az eredményét. Láttuk azt, hogy milyen pozitívuma van. Úgy gondoljuk, hogy ebben az országban felelősen kell gyermeket szülni.
(19.50)
Ez nem azt jelenti, hogy a gyermekáldással megáldott cigányokat azért kell vádolni, mert sok gyereket szülnek. Valamikor, amikor Magyarországon is a gyermekáldás a magyarok számára úgy adódott, hogy magasabb számban születtek gyerekek, az volt a boldogság. Nem tehetünk arról - akarom mondani, most mi tehetünk arról, hogy jöjjön újra a kedv, és legyen kedvük újra gyermeket szülni a magyar anyáknak, mert a jövőben ott pislákol a fény, és lehetőség nyílik arra, hogy egy normális országban éljünk.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés